– 19 évig voltam óvónő, a 6 éves gyerekek voltak a kedvenc korosztályom, akik még a mese varázsában élnek, de már elég ügyesek a rajzolásban, kézimunkában. Nos, a szeptember nem lett olyan rózsás, mint ahogy elképzeltem. Sokat gondolkodtam, hogy mi lehet a probléma? Mit rontottam el? Mit nem csináltam jól? Miért nem hallgatja végig a 25 gyerek azt a mesét, amit 10 éve az ugyanekkorák igen…?
A mai „digitális” gyerekek nem jobbak, nem rosszabbak – másak
– Ismételten be kellett látnom saját magamnak, hogy megváltoztak a szakzsargonban „gyerekanyagnak” nevezett lurkók, másak, mint az előző generációk, az előző osztály. Nem jobbak, nem rosszabbak, másak. És akkor mit tegyünk, hogyan fegyelmezzük őket? Húzzuk rá a klasszikus módszertant az óráinkra? Mi a célunk? Hogy olyanok legyenek, mint mi voltunk, vagy olyanok legyenek, akik 20 év múlva olyan munkát végeznek, amire most nem is gondolunk? Láttuk, hogy a „kütyük” mágnesként vonzzák őket, hisz saját gyerekeink is a telefon irányába kúsztak, bármelyik másik játék ellenében. Mégis görcsösen ragaszkodtunk „a klasszikus módszertan azt írja…”, a valamit megtanítás kőbevésett lépései, a füzetkép, a táblavázlat, a háziolvasmányok elavult listája és feldolgozása jellegű dolgokhoz. Ha valaki kilépni próbált, a többinek sikerült visszahúzni.
Pedig a segítség ott volt a zsebünkben. Mindenkinél ott volt a mobiltelefon, mégse használták túl sokan oktatási célokra. Próbálkozások történtek, de nagy változás nem. Talán a kényelem, talán a tanfelügyelőség-centrikusság miatt? Mert az eszközök hiánya nagyon kicsit nyom a latban. Tavalyi negyedikeseim mindegyikének volt digitális eszköze, amikor „kütyünap” volt, hozták is lelkesen. Ja, hogy olyankor nagy volt a csend szünetben és nem akartak kimenni, focizni, az amúgy minden szünetben focizók…?
Ezek az előzmények. Aztán jött a koronavírus. Pár érdekes app birtokában, sok elmélettel és kevés gyakorlattal kezdődött a digitális oktatás, ami nem is annak indult. Eredetileg pár szünnapról volt szó, tehát a mindennapi oktatásban használt eszközeink nagy része az iskolában maradt. A sajátomért bemehettem volna, viszont a gyerekek füzeteit nem tudnám kiosztani. Ez újabb kihívás és lehetőség.
Vicces ételek készültek
Előkészítő osztály: összetartani az éppen kialakult közösséget
– Előkészítő osztályban a legnagyobb kihívás, hogy bár a gyerek iskolás, nem tud még olvasni. Voltaképpen mi a szülőkkel kommunikálunk, anélkül, hogy a karantén végén kiosztanánk nekik a tanítói diplomát. A mostani ötödikesek közt van mind a saját fiam, mind a tanító kolléganőmé. S ha Vekerdynek egy jó gondolatát vesszük át, az az, hogy a szülő nem a gyereke tanára. Saját tapasztalatunkból tudjuk, mennyire nem jó összemosni az iskolai és a családi dolgokat, problémákat. Most sajnos nemigen van más lehetőség…
Az első napokban általános dolgokat javasoltunk a szülőknek: ne felejtsék el a mesemondást, rajzoljanak, beszélgessenek. Közben folyamatosan törtük a fejünk, hogyan tovább. Nagyon keskeny a járható út a két véglet – a hatalmas mennyiségű tananyag (lássák, hogy nem olyan egyszerű dolog az iskola, mit lekínlódunk mi is az iskolában) és a „hagyjuk őket játszani, miről is maradnak le” hozzáállás – közt. Nagy dilemmánk, hogy vajon mi történik a gyerekeink családjaiban? Az iskolai napi rutinunkban helyet kapott reggel az egymásra és a napi témára hangolódás, tudtuk, mit akarunk aznap megvalósítani, s délutánra kiderült, hogy sikerült-e. Ha valami gond volt, azt általában elmesélte a gyerek, próbáltuk megnyugtatni, átbeszélni. Most nem tudjuk, ki dolgozik, mikor, van-e beteg a családban, van-e olyan, aki most veszítette el a munkahelyét, aki nem tud dolgozni, mert nincs kire hagyja a gyereket… A karanténhelyzet csak látszólag jelent korlátlan időmennyiséget és unalmat: a bizonytalanságot, az anyagi helyzet változását, a házimunka megnövekedett mennyiségét is magával hozza. Ha több gyerek van a családban, akkor már nem elég a kütyü, amin követni a tananyagot, nincs elég tér és intimitás a családtagok megváltozott igényeinek. Nincs hol levezetni a mozgásigényt.
Első „óráink” inkább arról szóltak, hogyan tartsuk össze a még alig kialakult közösséget, hogyan tudjunk kellemes közös játékélményt biztosítani a családoknak. Szivárványt rajzoltattunk, megkértük, hogy hívják fel egy osztálytársukat telefonon, mondjanak verset, rajzoljanak napirendet, számolják meg a bútorokat… A szülők nagyon megértőek voltak. Egy negatív visszajelzés se érkezett, próbáltak csapatot alkotni velünk. Egy család kivételével mindenki adott valamilyen visszajelzést. Viszont megtanultuk, hogy az online oktatásban más határidőkkel számolunk. A válasz érkezhetett 10 perc vagy egy hét múlva. Igen, vagy megköszönöm egy hét után is, vagy elveszítettem még egy családot. Ez nem a számonkérés időszaka, és nagy szerencsénk, hogy nekünk még minősítést se kell adnunk, szöveges értékelés van a step by step oktatási alternatívában. Sok szülő az összes kütyüellenes elvét feladta, hogy a segítségünkre legyen. Rájöttünk, hogy pár szülő valószínűleg iskolaidőben is több segítséget igényelt volna részünkről, amikor úgy gondoltuk, hogy látnia kell, mit kér a feladat.
A gyerekeket azzal jutalmaztam, hogy nyomtatott nagybetűvel (néhányan olvasnak már így) leírtam, „ügyes vagy” és a nevét, piros pontos vagy meseszereplős képeket küldtem privát üzenetben a szülőknek. Most már tudok hangüzenetet is küldeni... :) A szülőkkel való partnerség működik most is, nem a tekintélyünk fitogtatása. Úgy érzem, ők is megértik, hogy új helyzetben vagyunk és bíznak bennünk, hogy a legjobbat akarjuk.
Iskola nagyon másképp: Szamosújvár mi vagyunk, az itt lakó emberek
– Legjobban az iskola másként hetünk sikerült, mert akkor talán jobban el tudtunk rugaszkodni a hétköznapoktól. Diákjainknak szerettük volna megmutatni a világűrt (a budapesti Utazó Planetárium segítségével), a múltat (a III. Kornis-napon), a kortárs irodalmat (Bosnyák Viktória írónő meghívásával), a helyes életmódot (az ózdi Bonus Pastor Alapítvánnyal közösen) s megannyi olyan dolgot, amit fontosnak tartottunk. Fergeteges diáknapot terveztünk afterparty-val, csapatépítő hétvégét a szervezőknek. S helyette #maradjotthon, #vigyazzmagadra…
Családi társasjáték és várostérkép készült iskola másképp héten
Otthon maradtunk. A heti témánk Szamosújvár lett. S ha már a történelem részeivé váltunk, igyekeztünk ezt méltóképpen megörökíteni. Az elemisek szüleit meghívtuk a Zárt napok a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum elemi tagozatán nevű Facebook-csoportba, ahol naponta a városról szóló új kutatómunka és kreatív feladat sarkallta munkára a kicsiket-nagyokat. A közös csoport nagyon motiváló hatású, testvérek, családok közösen dolgozhattak. Nagyon jó volt a sokszínűséget megtapasztalni, ahogy rajzoltak, vicces ételeket alkottak, építettek, játékot készítettek, táncoltak. A hét öt napján az öt elemi osztály tanítópárosai adták meg a témát és a hozzá kapcsolódó differenciált feladatokat.
Első nap gondolattérképet rajzoltak, írtak a diákok, a negyedikesek komoly Power Point bemutatókat készítettek a város történelméről. Kedden az örmény és magyar gasztronómiáról olvashattak, majd vicces reggeliket készítettek, fotóztak s osztottak meg a többiekkel. Szerdán a város vasútállomása fölötti gyalogoshidat alkották meg, ki-ki saját fantáziája és lehetősége szerint. Csütörtökön társasjátékokat alkottak a családok a várostérkép alapján, a főbb nevezetességek beiktatásával. Pénteken a hangszerek világába nyertek betekintést, interaktív feladatokkal. Aki rájött, melyik a hagyományos örmény hangszer, megírhatta privát üzenetbe a tanítóknak, és jutalmul vicces rajzfilmrészletet kapott. A bátrabbak ritmust ütögettek, a legnagyobb sikert az örmény táncot megtanulók aratták. A hetet a tíz tanító üzenetét bemutató kisfilm zárta, melyben megköszöntük a családoknak a minden perceikben izgalmas zárt napokat, a végén mi sírtunk a legjobban. Megható volt, hogy mennyire együttműködtek velünk, pozitív megerősítés a javából. A sok vidám fotó, videó közelebb hozta egymáshoz a családokat egy olyan közösségbe, ahol megérezhettük: Szamosújvár mi vagyunk, az itt lakó emberek.
Esélyt kaptunk a változásra, hogy ne váljon kínpaddá az iskola
Hidat terveztek a vasútállomáshoz
– A minisztériumi rendeletek se voltak egyértelműek: kötelező vagy sem, mit jelent az online? Csak kapcsolattartás és ismétlés, begyakorlás. Előkészítőben mit ismételnénk folyamatosan? Át kellett gondolni, melyek azok a dolgok, amelyek hiánya megnehezíti majd a betűtanítást, és ezeket nagyon apró lépésekre bontani. Készségfejlesztés online… Próbáltunk abból dolgozni, ami van. Legjobban a gyerekeknek címzett kis videók váltak be, amelyen naponta javasoltunk egy elvégzendő feladatot. Kerültük a sok rajzolást, nyomtatást igénylő feladatokat. Igyekeztünk olyan dolgokat bevinni, amit amúgy is felhasználnának (pl. zoknipárosítás – vizuális fejlesztés, kézügyeség, magánhangzópáros játékkal fűszerezve).
A zoom találkozót nagy izgalommal várták, de egy jó óra kellett, amíg megszólalt mindenki, viszont nagyon örültek, hogy látták egymást. Ezt is még gyakorolnunk kell, nekünk is, a diákjainkkal együtt. A továbbiakban is igyekszünk csökkenteni a képernyő előtt töltött időt, de nem felejtkezünk meg a gyerekeket motiváló érdekes kis játékokról. Olyan miniprojekteket dolgozunk ki, melyek alapanyagai minden háztartásban megtalálhatók: fűszerek, evőeszközök, tisztálkodási eszközök. Ugye, most abból főzünk, ami van, azzal tanítunk, ami van. Hasznos lenne egy erdélyi tudásmegosztó csoport is, hiszen inspirálnánk egymást. A magyarországi csoportok nagyon hasznosak.
Szerintem itt s most lenne az esély a tananyagot leegyszerűsíteni. Sajnos, az úgynevezett digitális tankönyvek (a szerzők hibáztatása nélkül) sem segítenek, hiszen iskolai oktatás segítésére tervezték, nem otthoni önálló tanulásra. Jól jönnének a tanulási ösvények, az algoritmizált tanulási, oktatási eszközök. Ezeket most alkotjuk és az alkalmazás során teszteljük. Mint minden változás, nagy rugalmasságot, bátorságot igényel, de nagy esélyt kaptunk arra, hogy avult módszereinket felfrissítsük. Kellett már valaminek történnie a tanügyben, hogy kedvvel tanuljanak a diákok. Nézzük évtizedek óta, hogy jönnek a csillogó szemű 6-7 évesek és lassan vagy gyorsabban kínpadjukká válik az iskola. Kamaszok közt ritka, mint fehér holló az, aki szívesen tanul.
Két kamasz anyjaként is végignéztem ezt. Nem szeretném, ha ez vád lenne a kollégáim irányában, nem egyedi eset. Idejüket nem igazán tudták beosztani, folyamatosan kellett követnem a határidőket. Fura, hogy az osztályfőnökök is a szülőkre alapoztak, semmiféle más motiváció nem volt. Nem volt semmiféle kreatív feladat, csak leckemásolás, feladatok megoldása. Egy tanár platformot használt, a többiek facebook csoportba, messengeren küldték az anyagot. Hozzá vannak szokva a gyerekek, hogy a tanítás személyes. A befotózott lecke felületessége mutatta, hogy külső motiváció hajtja a gyerekeimet is. Ha a tanár nem jelzett vissza, a következő feladat még annyira sem volt alapos. Nagyon sok időbe telt nekik ezeket leírni, néha 8-10 óra volt az összes lecke, s bár van udvarunk, nagyon keveset mehettek ki. Nem volt összehangolt a tanítás, hogy melyik tanár mikor mennyit küld. Éjjel 11-kor is érkezett lecke. Nem volt következetesség. Például, ki kellett tölteni egy tesztet, aztán végül mégse kellett elküldeni. Vagy egyszerűen csak másolni kellett bizonyos tantárgyból. Ez fölösleges 2020-ban, amikor van nyomtatónk. Vagy két sorban kiadták a feladatot: készíts makettet. Hogyan? Vagy a szülő nekiállt s makettezett, vagy annyi volt. Voltak nagyon alaposan kidolgozott témák is: vázlat, hivatkozás a tankönyvre, feladat, videós segítség, kis játékok begyakorlásra, ezekre jobban ráharaptak a gyerekek is. A video-, prezentáció készítés nagyon jól ment, erre az iskola másként héten került sor. Ha kellő motiváció lett volna, talán még többet alkotnak. Sajnos, interaktív órájuk egy sem volt. Úgy érzem, valóban leadták a leckét, de nem nagyon volt, aki felvegye.
Az új oktatási módszereket nem lehet egy éjszaka alatt feltalálni. A harmadik héten már nagyon éreztem a sok változást, a tanári csoportban is elindult egy kommunikáció. Jó úton haladunk, mert közösen szeretnénk valamit tenni a gyerekekért. Annyit tanultunk egy hónap alatt, amennyit egy tanfolyam se tudott volna nyújtani. Viszont várjuk a minisztériumi rendeletet, mert sokszor láttunk már kórón varjút, hogy mire valami nagyon jó ötlet az iskolához ért, használhatatlanná vált.
Az utóbbi hetekben szerzett tapasztalatokból a jövőbe átmenteném a kicsi lépéseket, az oktatói szabadságot, a tananyag átrostálását, a diákok hatékonyabb motiválását a digitális eszközök bevonásával. A pedagógia órán emlegetett élethosszig való tanulás így lett most valóság, a digitális eszközök használatával a pedagógusok körében.
