Makrovilág felnagyítva - amit minden nap látunk, mégsem veszünk észre

A kedden megnyitott kiállítás november 10-ig látogatható
Ég és föld között (Între cer și pământ) címmel Szeremi Júlia és Dragoș Georgescu nagykárolyi fotósok tárlatát nyitották meg kedden Kolozsváron, a Szabók bástyájában. „Ahogyan a makrovilágból ezeket az apró bogarakat, szebb és kevésbé szebb lényeket megmutatom, Dragoș a vas- meg tollas madarakat ugyanúgy megtekinthető távolságba hozza. Számomra a makrofotózás egy másik világot képvisel, ebből az ég és föld közötti világból teljes mértékben át tudok szellemülni egy másik síkra. Olyan, mint az Alice Csodaországban, egy mesevilágba lehet elbarangolni. A kiállítás lényege is az lenne, hogy a közönséget ebbe a világba varázsoljuk át” – fogalmazott Szeremi Júlia a kiállítás megnyitón.

A tárlat a bástya ősi falai között tekinthető meg, a fotók futurisztikus jellege érdekes kontrasztot alkot a helyszínnel. Már belépéskor megtapasztalható ez a mesevilág-jelleg, amiről Szeremi Júlia is beszélt megnyitóbeszédében. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, illetve Presecan Claudiu festőművész a két fényképész lelkét hasonlította az ég és föld közötti köztes térhez. Arra kérték a jelenlévőket, kóstoljanak bele ebbe a világba. A tárlaton végighaladva kirajzolódott a kamera mögött álló karakterek jelleme, a közös munkáról Szeremi Júlia mesélt is a volt diákjainak. Betekintést nyerhettünk a lencsevégre kapott madarak különleges történetébe és abba, hogy a köztes világot hogyan közelítették meg együtt. Míg a két termet körülölelte az egyéni alkotások sora, a második terem közepén elhelyezett képek fűzték össze a földet és az eget: oda kerültek azok a fotók, amelyek a kettő közötti térben készültek templomokról, sírkövekről, a későbbiekben taglalt spirituális világról. Szeremi Júliát és Dragoș Georgescut arra kértem, meséljenek részletesebben a tárlat hátteréről, koncepciójáról.  

– Először arra gondoltunk, hogy külön jelenítjük meg a földet és az eget, mert Júlia a földhöz közel, kis állatokat fotóz, én inkább az eget kémlelem, és azt fotózom, amit az orromtól felfele látok.  Azért választottam ezt a részt, mert az emberek mindig a földre irányítják a szemüket, és nem észlelik, nem látják, hogy mi van feljebb. És fent minden sokkal szebb, gyönyörűbb – részletezte Dragoș Georgescu.  

   – Ezzel ellentétben én azért örökítem meg inkább azt, ami a földön van, mert attól függetlenül, hogy napi szinten lehajtott fejjel végigrohanunk az utcákon, egyszerűen nem vesszük észre, hogy milyen kincsek vannak a lábunk alatt, és hajlamosak vagyunk hamarabb eltiporni azokat, mintsem észrevenni. Azt a másik világot, amivel a fotózás közben teljes mértékben azonosulni tudok, megpróbálnám a közönségnek is átadni: az érzést, ami bennem van, a rácsodálkozást arra, hogy milyen apró, furcsa részletek vannak egy-egy bogár esetében, milyen érdekes az életvitelük. Mert ez alapján az is feltárul – mesélte Szeremi Júlia. Dragoș Georgescu hozzátette: megpróbálják megragadni és megmutatni a pillanatot, hogy mindenki úgy csodálkozzon rá, ahogyan ők tették a megörökítés pillanatában. 

Arról, hogy melyik kép vetült fel először gondolatban, amikor elkezdtek dolgozni a kiállításon, Dragoș Georgescu elmondta: az első kép tulajdonképpen kettő volt, ami eggyé vált, tehát van egy közös képük, ahol egy makro- és mikrovilág egyesül. Az indította el az ötletet, hogy ég és föld között. S bár megmutatják, mi van fent meg lent, úgy gondolták, azt is meg kell mutassák, hogy mi áll a kettő között. Ennél a tárlatnál a spiritualitást választották, azt mutatjuk be, ahogyan fotósként látják.

Ami a világszemléletük változását illeti a kiállítás képein keresztül, valamint az említett spirituális megközelítést, Dragoș Georgescu elmesélte, hogy a templomoknál, temetőben, vagy bármilyen spiritualitással kapcsolatos helyszínen észrevettek olyan dolgokat, ami mellett ugyanúgy elmegyünk, mint minden más mellett. Szerinte mindenkinek időt kellene adnia saját magának.

Júlia az emeleten a volt diákjainak éppen azt mesélte, hogy a sasról készült képsorozat és a pelikános fotó milyen különleges, mert az előbbi ritka faj, az utóbbit pedig szemből megörökíteni szinte lehetetlenség. Ezek mellett is minden fotón látszik, hogy ehhez a munkához rengeteg türelem kellett, amíg megszületett az a kép, amit elképzeltek. Hogyan lehet ezt a türelmet kialakítani? Dragoș horgászni szokott, ott is kell a csend és a türelem, pont az a kettő, ami a fotózásnál is elengedhetetlen, és szerinte az egyik segíti a másikat. Júlia szerint, ha az ember tényleg élvezi és szívvel, lélekkel csinálja azt, amit csinál, legyen szó bármilyen hobbiról vagy foglalkozásról, akkor van türelme a legelejétől a legvégéig. – Akár több száz méteren keresztül kergetni egy szitakötőt, hátha a következő helyen megáll és szembenéz – ha ez megtörténik, az még nagyobb eksztázis, hogy tényleg sikerült. Egy örömforrás. Az öröm pedig megadja a türelmet – jegyezte meg.