A 22 éves sportoló nem akármilyen sorozatot tudhat maga mögött, ugyanis a jelenlegi idény eddigi hét versenyéből négyet megnyert, hatszor pedig dobogón állhatott, így nagy fölénnyel vezeti a pontversenyt. A szakemberek szerint a legfőbb kérdés vele kapcsolatban az, hogy ilyen fiatalon és kevés tapasztalattal elbírja-e a rá nehezedő terhet a 67. Négysáncversenyen.
A japán síugróra két lengyel rivális lehet a legveszélyesebb, a Vk-sorozatban második Piotr Zyla és a címvédő Kamil Stoch, aki harmadik. Előbbi három második és két harmadik helyet tudott felmutatni a Világkupában, míg utóbbi háromszor végzett a legjobb három között.
Hármójuk közül Stoch történelmi tetteket hajthat végre: a háromszoros olimpiai bajnok sorozatban harmadszor diadalmaskodhat a sportág legrangosabb versenysorozatán, ez a bravúr korábban csak Björn Wirkolának sikerült 1967 és 1969 között. Ezen felül, ha megnyerné vasárnap az oberstdorfi nyitányt, akkor sorozatban hatodik Négysáncverseny-állomásán lenne első, ez pedig eddig senkinek sem jött össze. A rekordot jelenleg ő és a német Sven Hannawald tartja öttel, ugyanis utóbbi a 2001–2002-es kiírásban, előbbi az előző alkalommal diadalmaskodott úgy, hogy mind a négy versenyt megnyerte, Hannawald a következő Négysáncverseny első, míg Stoch az előző utolsó viadalán is győzni tudott.
Akik még meglepetést okozhatnak, az a norvég Johann André Forfang és a német Karl Geiger, akik egyaránt egy-egy elsőséget ünnepelhettek a mostani idényben.