Négysáncverseny: Stoch parádés címvédése

A várakozásnak megfelelően Kamil Stoch győzött összetettben a 66. síugró Négysáncversenyen.

A viadal lengyel címvédője első lett a két németországi helyszínen, Oberstdorfban és Garmisch-Partenkirchenben, majd akkor is a legjobbnak bizonyult, amikor a mezőny átutazott Ausztriába: csütörtökön nyert Innsbruckban, végül szombaton Bischofshofenben is. Előzőleg – mostanáig egyedüliként – a német Sven Hannavaldnak sikerült hasonló bravúr a 2001–2002-es idényben. A címét legutóbb az osztrák Gregor Schlierenzauer tudta megvédeni, aki 2011–2012-ben és 2012–2013-ban is megnyerte a sorozatot.

Stoch újabb összetett sikere már a szombati verseny előtt nagyon valószínű volt, mivel legnagyobb ellenfele, a Világkupában eddig élen álló német Richard Freitag a csütörtöki első sorozatban elesett, a másodikban pedig már nem is ugrott, így a 30. helyen zárt, pénteken pedig le is mondta a bischofshofeni szereplést.

A szombati verseny előtt így Stoch előnye 60 pont volt a második helyezett német Andreas Wellingerrel szemben. Bischofshofenben a kétszeres olimpiai bajnok, vb-aranyérmes lengyel az első sorozatban a legtávolabbra repült, s bár a másodikban akadtak az övénél nagyobb ugrások is, végül így is első lett. A második helyen a norvég Anders Fannemel, a harmadikon pedig Wellinger végzett. Összetettben utóbbi lett a második, előbbi pedig harmadik.

Eredmények: 1. Kamil Stoch (lengyel) 275,6 pont (132,5 m/137,0 m), 2. Anders Fannemel (norvég) 272,4 (130,0/139,0), 3. Andreas Wellinger (német) 270,5 (129,0/139,5).

A Négysáncverseny végeredménye: 1. Stoch 1108,8 pont, 2. Wellinger 1039,2, 3. Fannemel 1021,3. A Vk állása: 1. Stoch 723 pont, 2. Richard Freitag (német) 711, 3. Wellinger 569.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A síugrók 69. Négysáncversenyének eddig három szakaszát bonyolították le.
Sport
Az összetett pontversenyben vezető japán Kobajasi Rjoju győzött a 67. síugró Négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán, vasárnap.
Sport
Funaki Kazujosi 1998-as sikere óta először nyerheti japán síugró a Négysáncversenyt, ha a Világkupában élen álló Kobajasi Rjoju diadalmaskodik.
Sport