Ó, bárcsak igaz lenne! – teszem én is össze remegő kezem. Harminc évvel a rendszerváltozás után ez az ország most ismét esélyt kap arra, hogy lezárja dicstelen közelmúltját, amely az iliescui zavaros időkben vette kezdetét és a Dragnea-korszakként ismert utójátékkal áldozna le, felemésztve 15 kormányt, illetve több nemzedék jövőbe vetett hitét, béketűrését. Románia, amelynek neve ma Európában – de nem csak – még mindig egyet jelent a korrupcióval, a Dăncilă-kabinet menesztésével jelképesen is pontot tehet erre a botrányoktól terhes, három évtizedre kiterjedő fejezetre. Az elkövetkező időszak kétségtelenül arról fog szólni, mennyire tud majd élni az ország és annak vezetői az újratervezés lehetőségével.
Bár jól hangzik – kampányban minden a lehető legjobb hangzású – számomra egyáltalán nem úgy tűnik ebben a történelminek kikiáltott pillanatban, hogy mélyreható, vagy legalábbis jó irányba mutató változás előtt állunk. Ma az ellenzék egy olyan kormány teteme előtt pózol hősiesen, amely – mindent összevetve – végelgyengülésben múlt ki, és amelynek életben maradását senki sem akarhatta jobban, mint maga Iohannis elnök és az ő liberálisai. (Most, a kampány hevében mihez kezdenek szalonképes ellenségkép nélkül?) A szociáldemokraták kormányát nem az ellenzék vagy a végzet hatalma, hanem a nemrég még szövetséges ALDE, és annak vezére, Călin Popescu-Tăriceanu és a PSD-ből kiebrudalt Victor Ponta hatalmi vágya terítette le – bárkik is koholják azt. Ha Tăriceanu megtalálta volna számításait a PSD-vel kötött koalícióban, amelynek elnökjelölti pozícióját kívánta magának, és nem szövetkezett volna a PSD-t minden áron visszahódítani vágyó pro romániás Victor Pontával, továbbra sem lenne olyan többség a parlamentben, amely képes megszavazni egy bizalmatlansági indítványt. (Még akkor sem, ha a politikai erőviszonyok 2016 óta valóban megváltoztak.) Most ugyan mindenki szelfizik a trófeával, a riadt Dăncilă a rövidet húzta, majd a végén rekedten csak annyit mondott: „Azért még ne temessék a PSD-t!” Legalábbis addig ne, tehetjük hozzá, amíg ilyen az ellenzék. Amely külső körülmények szorításában, saját túlélésüket, nem pedig a sokat hangoztatott országérdeket stem előtt tartva gyűlt össze tegnap kormányt buktatni, és jövőt hazudni a politikai színjátékokra egyre immunisabb választóknak.
Ó, bárcsak ne lenne igaz!, mondom én, de lám, mi körvonalazódik: Iohannis elnök elkezdi a pártokkal az egyeztetést olyan új parlamenti többség létrehozására, amelyre rá lehet bízni a kormányalakítást. Ha Iohannis ad absurdum szociáldemokratát kérne ismét fel kormányalakításra, saját magát tenné nevetség tárgyává azt követően, hogy évek óta próbálja rábizonyítani a PSD-re, mennyire alkalmatlan az ország vezetésére. (Nem kevés sikerrel, tehetjük hozzá.) Marad a feladatra az ellenzék, ezen belül pártja, a liberálisok, akiknek egy év kormányzati szerepvállalás a PSD hagyta csődben pont arra lenne elég, hogy a 2020-as parlamenti választásokig elveszítsék azt a kis hitelt, amit Ludovic Orbanék sem tudtak lenullázni. (Amilyen galádul viselkedtek magyar ügyekben, én is azt kívánom, hadd kormányozzanak most ők is egy kicsikét!) Sokkal valószínűbb azonban egy szakértői kormány felesketése, már csak azért is, mert Pontáék bejelentették, nem fognak egy jobboldali kabinetet támogatni, (vagy legalábbis nem akármilyen áron), voksaik nélkül pedig reménytelen. Ennek a szakértői kormánynak – az egykori Stolojan-, Isărescu-, vagy Cioloş-kabinetekhez hasonlóan – az lesz a rendeltetése, hogy elirányítsa az országot a választásokig hátralevő egy évben, és méltósággal viselje azokat a golyókat, amelyeket a bal- és jobboldalról egyaránt kapni fog. Áldozati kormány, hogy legyen kin köszörüljék a szociáldemokraták, a liberálisok és uszérések, de még a kis tomákok is a torkukat 2020 helyhatósági és parlamenti választási kampányaiban, hangosan és számonkérően. (A saját – évtizedes – mulasztásaikért.) A tisztességes megoldás valóban az előrehozott választások lennének, ahogy Iohannis elnök tegnap kilátásba helyezte, de ezt eddig Romániában még nem sikerült – önös érdekek miatt – nyélbe ütni, bár alkalom kínálkozott rá elég.
Nem lett hirtelen jobb a politika a kormánybuktatással, minálunk végképp nem. A szociáldemokrata pártban zűrös idők jönnek, Dăncilă asszonnyal nekiindulni az elnökválasztásokon már így is kockázatos volt, de bukott kormányfőként kész csőd. Victor Ponta soha kedvezőbb pillanatot nem találhatna a párt átvételére, és a baloldal megerősítésére – 2024-re. A liberálisokra előbb-utóbb csak rászakad a kormányzás terhe. Lesz négy kerek évük okolni a szociáldemokratákat a rájuk hagyott csődtömeg miatt – avagy kiszedni az országot abból. Ettől függ ugyanis, hogy 2024-ben ők is távoznak a politikából a második és egyben utolsó mandátumát letöltő Klaus Iohannisszal, vagy maradnak még néhány körre. Ők, mi, illetve a jobb világot egyre türelmetlenebbül váró nemzedékek.
