Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

SZAMOSÚJVÁRI LABDARÚGÓK BELGIUM AMATŐR BAJNOKSÁGÁBAN

Az utóbbi években egyre több szamosújvári utazott ki Nyugatra dolgozni. A mindennapi kenyér keresése késztette a fiatalokat, hogy elhagyják országukat. Sokan külföldön is folytatják sportolói pályafutásukat. Így például, néhány Szamos völgyi focista Belgiumban megalakította a Transilvania/Erdély FC csapatot, amely a tavaly beiratkozott egy helyi amatőr bajnokságba. A múlt hétvégén az Erdélyből származó labdarúgógárda 3–1 (1–0) arányban nyert nagy riválisa a Zerkegen FC együttese ellen. A mérkőzés egyik gólját a szamosújvári Rareş Rad  rúgta a 15. percben. A másik két találat szerzője Alin Baghiu (25. perc) és Dumitru Julei (62. perc) volt. A Transilvania/Erdély együttes veretlenül áll a táblázat élén, eddig 17 győzelmet aratott és egy döntetlent ért el. Ebben az idényben még nem kaptak ki az Erdélyből származó belgiumi labdarúgók. (erkedi)

POTAISSA: HATGÓLOS SIKER

A férfi kézilabda Nemzeti Liga hétközi, 21. fordulójában a Tordai Potaissa együttese a Temesvári Politechnika MSC-t fogadta a George Bariţiu Sportteremben, és 31–25 arányban legyőzte. Ezzel Horaţiu Gal együttese megerősítette második helyét a tabellán.

További eredmények: • Bukaresti MSC–Székelyudvarhelyi KC 29–29 • Vászlói/Vaslui-i KK–Călăraşi-i Dunărea 23–19 • Szatmárnémeti MSC–Fogarasi MSC 25–26. Lapzárta után fejeződött be a Fokányi MSC–Szucsávai MSC és a Bukaresti Dinamó–Dél-Dobrudzsai KK találkozó, a Bukaresti Steaua szabadnapos. A sorrend: 1. Dinamó 49 pont/18 mérkőzés, 2. POTAISSA 43/20, 3. Buk. MSC 40/20, 4. Dél-Dobrudzsa 38/18, 5. Székelyudvarhely 37/19, 6. Temesvár 31/20.

ÚJABB KISIKLÁS SEPSISZENTGYÖRGYÖN

A női kosárlabda Nemzeti Liga felsőházának 22., hétközi fordulójában a bosnyák Dragan Petricsevics edzette Kolozsvári Universitatea Sportklub Sepsiszentgyörgyön a Szabó Kati Sportcsarnokban vendégszerepelt, és csúfos vereséget szenvedett a helyi Sepsi SIC-től. A végeredmény 79:57 (23:16, 13:14, 20:21, 23:6) volt Zoran Mikes csapatának javára. A hazaiaktól Janeesha Jeffery jeleskedett 31 ponttal, 8 lepattanóval és 3 gólpasszal.

A kolozsvári pontszerzők: Andra Mandache 22, Brittany Janelle Denson 14, Dajana Butulija 7, Gabriela Irimia és Taneisha Harrison 6–6, Natasha Nicole Dixon 2; játszott még: Bianca Voica, Teodora Neagu és Cristiana Cutaş.

További eremények, 1–6. csoport: • Galaci Phoenix–Szatmárnémeti MSC 89:72 • Târgoviştei MSC–Brassói Olimpia ESK 35:59. A táblázaton: 1. Sepsi 43 pont, 2. Târgovişte, 38, 3. KOLOZSVÁR 36, 4. Olimpia 35, 5. Phoenix 33, 6. Szatmárnémeti 31.

U-BT: FELSŐHÁZI FOLYTATÁS

A férfi kosárlabda Nemzeti Ligában is elérkezett a felsőház, az 1–6. helyezettek csoportjának mérkőzéssorozata. A 34 ponttal (16 győzelem/2 vereség) éllovas Kolozsvári U-BT-re nagyváradi kiszállás vár, a bajnok MSC ESK lesz az ellenfele szombaton. A sorozat április 5-én, a Bukaresti Steaua MSC Eximbank elleni hazai találkozóval zárul. Minden kolozsvári meccsnek a Horia Demian Sportcsarnok ad otthont – közölte az egyesület honlapja (www.u-bt.ro).

A többi ellenfél: Piteşti-i BCMU (március 8., otthon), Temesvári KK (március 11., idegenben), Nagyszebeni ESK (március 15., o), Steaua (március 18., i), Nagyvárad (március 22., o), Piteşti (március 25., i), Temesvár (március 29., o) és Nagyszeben (április 1., i).

ÚJABB SPORTOLÓ BUKOTT MEG AZ ÚJRAÉRTELMEZETT DOPPINGMINTÁK MIATT

Megbukott a doppingvizsgálaton, ezért megfosztotta a 2008-as pekingi játékokon szerzett bronzérmétől Viktorija Terescsuk ukrán öttusázót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A NOB közlése szerint a 35 éves versenyző mintájának újraelemzésekor az anabolikus szteroidok közé tartozó turinabolra bukkantak. A 2011-ben világbajnok Terescsukra további szankciók várnak, a nemzetközi szövetség valószínűleg eltiltással sújtja majd. A pekingi bronzérmet várhatóan az eredetileg negyedik fehérorosz Anasztaszija Prokopenko kapja. A 2008-as és 2012-es olimpia doppingmintáinak újraelemzése során eddig több mint száz sportoló bukott meg.

BEFIZETTÉK A TAVALYI SZÁMLÁT, ÚJRA VAN ÁRAM A MARACANA STADIONBAN

Csaknem egy hónapos szolgáltatási szünet után visszakapcsolták az áramot a Maracanában, Rio de Janeiro legendás stadionjában. A 2014-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének, valamint a tavalyi riói olimpia és paralimpia nyitó- és záróünnepségének is otthont adó arénában befizetetlen számlák miatt január 26-án kapcsolták le az áramot. Most azzal állt be fordulat, hogy az üzemeltetők befizettek 1,3 millió reált a novemberi fogyasztás után. Továbbra is egyeztetés zajlik a szolgáltató és a riói játékok szervezőbizottsága között arról az 1,8 millió reálról, amely az olimpiai és a paralimpiai fogyasztást fedezné. A szervezők közölték, hogy ki fogják fizetni az elmaradt összeget. A Maracana a világ egyik leghíresebb stadionja, itt rendezték minden idők leglátogatottabb futballmérkőzését: az 1950-es világbajnokság döntőjét több mint 200 ezer rajongó látta a helyszínen. Az aréna jelenleg 78 639 néző befogadására alkalmas.