Sporthírek röviden a nagyvilágból

Sporthírek röviden a nagyvilágból

BIRKÓZÓ EB: VERÉB ISTVÁN BRONZÉRMES

Veréb István bronzérmet nyert a szabadfogásúak 86 kilogrammos versenyében az újvidéki birkózó Európa-bajnokság keddi nyitónapján. A szombathelyi sportoló a helyosztón 2–2-es döntetlent ért el a grúz Dato Marszagisvili ellen, de mivel nagyobb értékű akciót mutatott be ellenfelénél, így ő nyert. A sőlycsoport ezüstérmét a román Andrei Dukov szerezte meg. A kontinensviadalon péntekig a szabadfogásúak és a nők, a hétvégén pedig a kötöttfogásúak küzdenek.

MOB: KULCSÁR KRISZTIÁN AZ ÚJ ELNÖK

Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi tisztújító közgyűlésén. Az első körben a három elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ekkor 84 voks kellett volna. Borkai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 szavazatot kapott, így utóbbi kiesett a versenyből. A második körben Kulcsár Krisztián 108, míg Borkai Zsolt – aki 2010-től irányította a szervezetet – 51 voksot gyűjtött be, azaz a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója lett a MOB új elnöke.

CHRISTOPH DAUM KOLOZSVÁROTT

A Babeş–Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) látogat csütörtökön, május 4-én a román labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, a német Christoph Daum, a politikatudományok, adminisztráció és távközlési egyetem meghívására találkozókon vesz részt a BBTE tanáraival és diákjaival.

TIZEDIK HELYEN ZÁRTAK A KOLOZSVÁRI KÉZIS LÁNYOK

A női Nemzeti Liga 26., utolsó fordulóját is lebonyolították, a Kolozsvári Universitatea Sportklub és a Galaci Danubius ESK szabadnapos volt. A Nagydisznódi Magura és a Brăilai Dunărea döntetlent játszott, ennek eredményeként a kolozsváriak a 10. helyen zártak.

Eredmények: • Szloboziai Unirea MSC–Zilahi KK 20–31 • Brassói Corona ASC–Bukaresti MSC 26–36 • Besztercei MSC–Románvásári/Romani MSC 27–23 • Râmnicu Vâlcea-i MKK–Krajovai MSC 20–31 • Nagydisznódi Magura–Brăilai Dunărea KK 27–27. A végeredmény: 1. Buk. MSC 63 pont, 2. Brăila 47, 3. Zilah 45, 4. Krajova     44, 5. Románvásár 34, 6. Corona 28, 7. Rm. Vâlcea 28, 8. Beszterce 27, 9. Magura 22, 10. KOLOZSVÁR 21, 11. Danubius 14, 12. Szlobozia 11.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA: KETTŐS VERESÉGGEL BÚCSÚZOTT TATABÁNYA

A Grundfos Tatabánya KC 28–22 (14–13) arányban kikapott a német Füchse Berlin otthonában a férfi kézilabda EHF-kupa elődöntőjébe jutásért rendezett párharc visszavágóján, így kettős vereséggel, 47–58-as összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

FÉRFI KÉZILABDA BL: A PSG-VEL JÁTSZIK A TELEKOM VESZPRÉM AZ ELŐDÖNTŐBEN

A Paris Saint-Germain csapatával játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében a Telekom Veszprém a kölni Final Four keddi sorsolása eredményeként. A magyar együttes sorozatban negyedszer szerepelhet a legjobb négy gárda sorozatzáró tornáján. A Veszprém a csoportkörben mindkétszer kikapott a PSG-től, november 20-án, hazai pályán 29–28-ra, egy héttel később, Párizsban pedig 28–24-re. A francia csapat a négyes döntőbe a MOL-Pick Szegeden keresztül jutott be úgy, hogy Szegeden 30–27-re győzött, majd a szombati visszavágó, otthon 30–30-as döntetlennel zárult. A PSG egymás után másodszor tagja a legjobb négy mezőnyének. A másik párban a legjobb négy között először szereplő macedón Vardar Szkopje a Barcelonával csap össze, amely az eddigi nyolcból hat alkalommal ott volt a Final Fourban. Először nincs német résztvevő azóta, hogy négyes döntőt rendeznek a BL-ben, s ahogy eddig nem volt címvédés, úgy ezúttal sem lesz, mivel a Kielce a nyolcaddöntőben búcsúzott. Az elődöntős mérkőzéseket június 3-án, a bronzmérkőzést és a döntőt másnap rendezik.

FÉRFI KÉZILABDA: ELŐDÖNTŐK IDEJE

A férfi Nemzeti Liga a rájátszás második szakaszánál tart, az elődöntők sorozatát és a helyosztókat rendezik, a párharcok két nyert mérkőzésig tartanak. A három fronton (Challenge Cup, Román Kupa, bajnokság) harcoló Tordai Potaissa május 10-én hazai pályán kezdi meg a harcot a fináléba jutásért a Bukaresti MSC-vel. A többi párharc 1–1-re áll.

Eredmények:

Elődöntő: • Bukaresti Dinamó–Dél-Dobrudzsai KK 27–19 és 25–27.

Az 5–8. helyért: • Székelyudvarhelyi KC–Călăraşi-i Dunărea 29–26 és 26–30 • Vászlói/Vaslui-i KK–Temesvári Politechnika MSC 28–27 és 28–33.