Transcontinental, ahol két hétig csak kerékpáron élnek

A megmérettetésre idén is többszáz amatőr kerékpáros jelentkezett, egyedül vagy párban, tandemen tekertek Belgiumtól egészen Görögországig. A versenynek az útvonalra vonatkozóan egyetlen fontos szabálya van: a kiindulási és érkezési helyszínek között a kerékpárosoknak át kell haladniuk, megadott időn belül, a különböző országokban elhelyezett négy ellenőrző ponton. Ám azt, hogy az ezek között levő távokat milyen útvonalon teszik meg a versenyzők, a szervezők nem szabályozzák, vagyis a résztvevők döntik el, milyen terepviszonyokat részesítenek előnyben, milyen országokba látogatnának el.

A verseny ötödik kiadásán szintén a belgiumi Muur van Geraardsbergen városában álltak fel a versenyzők a rajtvonalhoz, este 10 órakor (!), ám nem a versenyszellem, győzni akarás uralta a start hangulatát, hisz az egy biciklisfelvonulás, amelyre kivonul a város apraja-nagyja is, üdvözölni a hatalmas kalandra vállalkozókat.

A verseny egy másik fontos szabálya: a résztvevőknek egyedül kell boldogulniuk a megmérettetés ideje alatt. Nem kaphatnak segítséget, nincs kísérőjük, magukra vannak utalva az utakon. Saját maguknak kell megoldaniuk a szállást és étkezést is. Az esti „parádét” követően tehát az első útkereszteződésnél a versenyzők szétválnak, és mindenki az általa választott útvonalon indul el az első ellenőrzőpont irányába.

Idén az első ilyen pont légvonalban 450 km-re volt az indulás helyszínétől, a németországi Lichtenstein-kastélynál. A versenyzőknek három nap alatt kellett megtenniük ezt a távot. A versenyzők a két helyszín közt tekerve érinthették az Ardennek erdőit, a Vogézek-hegyláncot, de felkapaszkodhattak a Fekete Erdőre is, ha épp úgy döntöttek. Ugyanakkor ki is kerülhették a hegyeket, így „csak” dombos vidéken kellett tekerniük.

A második ellenőrzőpontot az olaszországi Semonzóban helyezték el, ezt követően a versenyzők Szlovákiát érintették, hisz a harmadik „kapu” a Magas-Tátrában volt. Onnan pedig a Transzfogarasi ellenőrzőpont irányába haladtak. A hosszú kaland Görögországban, Meteorán ért véget.

Nézz a tükörbe, és légy jobb, mint aki visszanéz

A megmérettetésre több romániai amatőr biciklista is jelentkezett, ketten közülük például tandemen tették meg a többezer kilométeres távot. Nem így Bagoly Levente és Marţian Cioană: mindketten egyedül tekertek végig Európán, megtéve a hosszú utat Belgium és Görögország között, miközben olyan előreláthatatlan problémákkal találkoztak, mint az útvonaltévesztés, betegség, no meg a fáradtság.

Bagoly Levente tizenkilencedikként ért Meteorára. Átlagsebessége 20,3km/h volt a megmérettetés alatt, összesen 4083 kilométert tekert, ebből 49 kilométer volt emelkedő. Levente a verseny során szinte minden nap több mint tíz órát biciklizett, voltak napok, amikor több mint 300 kilométert tett meg, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon megközelítőleg 18 órát ült a nyeregben.

Marţian Cioană szintén megtette a hatalmas távolságot, ő egyébként idén harmadik alkalommal állt a Transcontinental startvonalához. Ő 108. versenyzőként zárta a megmérettetést, de Leventénél többet, 4181 kilométert tett meg. Marţian is átlagban több mint 10 órát tekert naponta, 55 kilométernyi emelkedőt mászott meg, átlagsebessége 19,8 km/h volt.

Marţian harmadszor állt rajthoz - Facebook/Go Martian

– Hol hallottál erről a versenyről és miért döntöttél úgy, hogy részt veszel rajta, mi motivált? Esetleg akartál valamit bizonyítani?

M. C.: – Azért döntöttem úgy, hogy részt veszek ezen a versenyen, mert ez az egyetlen olyan megmérettetés, amely talál a személyiségemmel. Ez egy nagyon nehéz verseny, amely arra késztet, hogy teszteld a határaid, amely arra vesz rá, hogy nézz bele a tükörbe és azt akard, hogy jobb légy, mint aki visszanéz. Számomra azok a legszebb napok, amikor felszállhatok a biciklimre és ellátogathatok olyan helyekre, ahol még nem voltam soha életemben. Ez motivál. Személy szerint azért tekertem 4000 kilométert, s azért is, hogy megmutassam: ez lehetséges.

B. L.: – Hosszú út vezetett odáig, hogy egy ilyen versenyen való részvételre elszánjam magam. Már a bejutás sem volt egyszerű, három évig folyamatosan próbálkoztam, amíg végre tavaly decemberben pozitív visszajelzés érkezett a szervezőktől. Elsősorban magamnak szeretek bizonyítani, a legfontosabb, hogy a kitűzött céljaimat elérjem. Egy ilyen verseny valójában csak a keret, ami kellő motivációt biztosít a határaim legyűréséhez.

A Transcontinental verseny ezelőtt öt évvel, 2013-ban startolt, típusa szerint világszinten premiernek számított. A verseny szervezője nagy inspiráció volt számomra, 2012-ben hallottam róla először, amikor világrekordot állított fel a világkörüli biciklizésben autós csapat támogatása nélkül. Mike Hall-t sajnos elvesztette a biciklis közösség egy tragikus balesetben, ami idén tavasszal egy ausztráliai, hasonló típusú versenyen történt. Úgy ment el, hogy azt csinálta, amit a legjobban szeretett… A hagyatéka örökre élni fog a biciklis közösségekben. Olyan versenyző volt, aki visszafele is adott a közösségnek, megalapítva a Transcontinentalt, ezzel mindenki számára elérhetővé tette az ún. „self-supported ultra-distance” típusú bicikliversenyzést. Az azóta eltelt öt évben minden kontinensen megjelentek hasonló típusú versenyek, és igen barátságos, de elszánt közösség épült ezek köré.

Apai ölelés. Bagoly Leventét barátai, családja várta a Transzfogarason - Cristian Vlădoaica

Háromszor ennyi és elérek a holdra

– Hogyan készültél fel a versenyre: milyen edzéstervet követtél, mikor kezdtél el edzeni? Segített valaki ebben a folyamatban?

M. C.: – Nem mondhatnám, hogy különösen edzettem volna. A biciklizést 2012-ben kezdtem el, amikor térdproblémák miatt abba kellett hagynom a futást. Akkor az első hosszabb túrám során 250 kilométert mentem, két nap alatt, a táv felének megtétele után alvásszünetet tartottam. Ez a túra akkor annyira megtetszett, hogy azóta le se álltam: biciklin járom be azokat a helyeket, ahol még nem voltam. Így azt mondhatom, az én edzéstervem egyre hosszabb és hosszabb túrák megtételéből állt. Én így fejlődtem. Ma már probléma nélkül meg tudok tenni 500 kilométert 24 óra alatt, ilyenkor csak enni állok meg. 2012 óta biciklin megközelítőleg már 80 ezer kilométert tettem meg. Még háromszor ennyi és elérek a holdra…

B. L.: – Egy ilyen versenyre nem lehet csak úgy felkészülni, legalábbis nem úgy, ahogy más (rövidtávú) versenyekre készül fel az ember. Itt nemcsak a biciklizésről van szó, hanem önellátásról: alvás, táplálkozás, bicikli karbantartása és még sok más, és akármennyire is felkészül az ember minden eshetőségre, élesben biztosan történik olyan, ami felkészületlenül éri. Ilyen esetekben fontos, hogy az ember ne veszítse el az önuralmát, tudja megoldani a helyzetet, és tovább tudjon haladni. Én már régóta tekerek hosszú távokat, de ez a verseny még számomra is új volt, és nem tudtam pontosan, hogy hogyan is fogok teljesíteni.

A versenyfüzet nélkül mit sem ér a pedálozás - Cristian Vlădoaica

Baleset történhet a városban, munkába menet is

– Volt olyan pillanat a verseny során, amikor azt gondoltad: kész, feladom, nem megy?

M. C.: – Az első két nap után minden pillanatban ezt érzed. Hogy mi motivált? A gondolat, hogy nem fejezem be azt, amit elkezdtem. Ezen a versenyen mindent te kell csinálj, egyedül, szigorú szabályzat van ebben a tekintetben, de a morális támogatás, amit különböző médiafelületeken kapsz, megengedett. Számomra az elég volt, hogy a szeretteim, számomra fontos emberek támogatnak. Minden nap ez volt az erőforrásom.

B. L.: – Két ilyen pillanat is volt. Először fejben adtam fel, még az első nap elején, amikor érkezett a hír, hogy a verseny indítása után pár órával történt egy halálos baleset: a verseny legidősebb résztvevőjét gázolta el egy autós az este folyamán. Visszajöttek az ausztráliai emlékek, nem tudtam, leállítják-e a versenyt vagy sem. Habár még lett volna időm és erőm, hogy aznap tovább tekerjek, úgy döntöttem, hogy leállok és reggelig eldöntöm, hogyan legyen tovább. Szerencsére reggelre megbátorodtam, és elindultam arra gondolva, hogy ha most abbahagyom, akkor a biciklizésről is lemondok teljesen. Hiszen baleset történhet versenyen kívül is, edzés közben, vagy akár a városban, munkába menet. Ezért hangsúlyt fektettem arra, hogy szabályosan tekerjek, és mindig mindent megtegyek annak érdekében, hogy lássanak az autósok.