„A szülőkkel élés egy holtpont, amiből ki kell mozdulni”

FOTÓ: Irány haza? – nem sok jót ígér Kolozsvár a frissen végzetteknek, hacsak nem IT-sek (Rohonyi D. Iván – illisztráció)

A kincses városról köztudott, hogy kisebb vagyonba, egy közepes fizetés esetében annak legalább felébe kerül az albérlet, amely így hosszútávon egyáltalán nem kifizetődő megoldás. Sőt, ha ilyen ütemben emelkednek a kolozsvári lakás- és albérletárak, lassan többe kerül egy kétszobás albérlet, mint amennyit egy pályakezdő fiatal keres, hiszen egy garzont 200–250, míg egy kétszobás lakást átlagban 300–350 euróért adnak bérbe annak tulajdonosai. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a Kolozs megyei nettó átlagbér pedig megközelítőleg 550 euró volt, de egy pályakezdő bére ennél nyilván jóval kevesebb.

Így két megoldás közül választhatnak az érintettek, ha Kolozsváron maradnának – és talán még spórolni is szeretnének –: csoportosan lakni, vagy irány haza az élhetőbb kisvárosba, a szülői házba.

Olcsóbb a szülőknél

A hazaköltözés okairól kérdeztünk néhány fiatalt, akik Erdély fővárosa helyett szülővárosukat választották, ahol rövidebb-hoszabb ideig a szülői házban laktak. A válaszokból kiderült, igaz, hogy a pénz a legnyomósabb oka a hazatérésnek, de nem minden esetben az anyagiak állnak a hazaköltözés mögött: van, aki „véletlenül” köt ki otthon, s van, akinek egyszerűen nem adatott meg az esély arra, hogy Kolozsváron maradjon.

Lehel, aki másfél évvel ezelőtt költözött haza Csíkszeredába, lapunk kérdésére elmondta: a hazaköltözéseknek szerinte is a legmérvadóbb oka a pénz, de ez nem az ő esete volt. „Befejeztem a tanulmányaimat és haza akartam menni egy rövid időre pihenni. A rövid időből aztán végleges hazaköltözés lett” – mesélte.

Ám van, akinek saját és családja anyagi helyzete miatt esélye sincs arra, hogy Kolozsváron maradhasson: nem engedheti meg a kincses város busás árait.

– Sokan vannak, akik alapból a szülővárosukban szeretnének élni, és ezért költöznek haza. Mások viszont, köztük én is, azért, mert otthon anyagilag könnyebb boldogulni: nem kell bért fizetni, a rezsibe, ha kell is pótolni, az csekély összeg ahhoz képest, hogy mennyi kiadása lenne az embernek egyedül. Ráadásul így könnyebb félre is tenni pénzt – mesélte Cristina, aki az egyetem befejezése után költözött vissza Zilahra. – Nem tudtam és nem is akartam szülői támogatással tovább folytatni a tanulmányaimat, hiszen az öcsém is akkor készült egyetemre, a nővérem pedig kezdte a negyedik évét. Már nem éreztem jogosnak, hogy az én kolozsvári életemet is támogassák, még addig se, amíg munkát kapok – tette hozzá.

De nemhogy egyedül, gyakran párban sem könnyű Kolozsváron boldogulni: Attila és Ildikó jegyesként hagyta itt Kolozsvárt, és költözött haza Csíkszeredába.

– Hazaköltözésünk első és legfontosabb oka a pénz volt, vagyis inkább annak hiánya. Nem engedhettünk meg magunknak még albérletet sem, nemhogy saját lakást vegyünk – mesélte Attila.

Gábor egy Kolozsvár melletti kis településen lakik, ő nem hazaköltözött a szüleihez, hanem el sem költözött onnan, és nem is tervez saját lakásba menni. Viszont ha költözne, akkor sem Kolozsvárra jönne, maradna a faluban, hiszen kényelmesebb a nagy ház telekkel, mint a tömbházlakás. És falun a ház olcsóbb is, mint egy Monostor negyedi kétszobás.

Otthon se könnyű

Kolozsvár árnyoldala a lakhatás, de előnye a számos munkalehetőség, amely a kisvárosokra már nem jellemző. De ha sikerül a szülővárosban jó munkát kapni, nyomós ok lehet az otthonmaradásra, a szülőknél lakva vagy a településen saját albérletben.

– Én még szerencsés voltam: amikor 3 éve hazaköltöztem, egyből kaptam munkát. Azok, akik most jönnek vissza Zilahra, már kevésbé szerencsések, vannak ismerőseim, akik fél éve keresnek állást, mindhiába – mesélte Cristina.

– Az elején szerintem azért is költöznek a szülőkhöz vissza, mert még ők sem biztosak abban, hogy akarnak-e maradni a szülővárosban, így úgymond próbaidőre költöznek haza. Ha összejön a meló, maradnak, és hosszabb távra terveznek – véli Attila.