Fáklyás felvonuláson ötödik alkalommal emlékeztek Nagyenyed legnagyobb tragédiájára
Az 1848–49-es forradalomnak kegyetlen végkimenetele volt Enyeden, hiszen 174 évvel ezelőtt, a január 8-ról 9-re virradó éjjelen közel 800 védtelen gyermeket, asszonyt, idős embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel a városba betörő móc seregek, a város híres kollégiumát pedig elpusztították. Sokan megfagytak menekülés közben, így az áldozatok száma jóval nagyobb volt, egyes források szerint az ezret is elérte. Ehhez tevődnek hozzá a környékbeli falvak magyar áldozatai ebből az időszakból, összesen körülbelül 5000 fő. A legsúlyosabb atrocitásokat ért települések Székelykocsárd, Gerendkeresztúr, Balázsfalva, Zalatna, Verespatak, Abrudbánya, Boroskrakkó, Borosbenedek, Magyarigen, Borosbocsárd, Algyógy, Marosújvár és Felvinc voltak. Az események egyenes következménye a környék etnikai összetételének megváltozása lett, hiszen ez volt a legnagyobb, azóta is kiheverhetetlen érvágása az itteni magyar lakosságnak.
A vasárnap esti megemlékezés, a már bevett forgatókönyvnek megfelelően, a Bethlen Gábor Kollégium udvarán kezdődött. A résztvevőket köszöntötte és az eseményt konferálta Kerekes Erika igazgatóhelyettes, aki kiemelte: nincs jövő a múlt ismerete nélkül.
Demeter Szabolcs iskolalelkész Jeremiás próféta könyvének 27–29. fejezetéből vett – a foglyok között megmaradt néphez szóló – igéket felidézve fogalmazta meg a ma is aktuális intéseket, párhuzamba állítva a felgyújtott és lakosságát legyilkolt Jeruzsálemet a hasonló sorsot megélt Nagyenyeddel: „Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! (...) Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” Az iskolalelkész az ige üzenetét a következőképp tolmácsolta az enyedieknek: „Ne adjuk fel a reményt, hanem gyökereket eresztve éljünk ezen a földön, amelyet őseinktől örököltünk, ha idegeneknek is néznek bennünket.”
Szőcs Gyula Kálmán, Nagyenyed díszpolgára, a Bethlen-kollégium egyik legfőbb anyaországi támogatója, akinek 23 felmenője vesztette életét 1849. január 8-a sötét éjszakáján, évente megtiszteli jelenlétével az eseményt. Beszédében felidézte az első fáklyás felvonulást, amelyet a kollégium igazgatónőjével beszéltek meg, és akkor fogalmazták meg a rendezvény célját is: „Ki kell mennünk a falak közül, meg kell mutatnunk magunkat a városban. Aki ismer minket, az nem fél, aki nem ismer, az fél, aki pedig fél, az agresszív is lehet.” Szőcs Gyula utalt a közelmúltban Enyeden végbement megújulásokra, hozátéve: „Remélem, a közösségek úgy tudnak egymás felé közeledni, hogy nem nyitják meg soha többé a lövészárkokat”.
Oana Badea, Nagyenyed polgármestere, az előző évekhez hasonlóan, idén is részt vett a felvonuláson. „Jó néhány éve önök mellett vagyok ezen az eseményen, és azzal a hittel teszem, hogy így lehet jövőt építeni. Mindaz, ami történt, lecke arra, amelyet nekünk, enyedieknek meg kell tanulnunk azért, hogy mi jobbak legyünk. A történelem nem igazságos és nem igazságtalan, a történelem az történelem, nekünk a jövőre kell gondolnunk.”
Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere a fenti gondolathoz kapcsolódva elmondta, „a mindennapok történései az igazán fontosak, mert mindennap történelmet írunk”, majd párhuzamot vont az 1849-es enyedi események és a mai háborús helyzet között: „Hihetetlen, hogy annyi év után, teljesen megváltozott világban is tanúi vagyunk a félrevezetésnek, az információ torzításának és ezáltal a gyűlölet szításának. Most, 2023-ban is látjuk, hogy az erőszak napjainkban is újra felütheti a fejét, és a rosszul informált embereket mennyire félrevezethetik.” Az alpolgármester a jelenről szólva így folytatta: „Ez a város a miénk, akik belakjuk. Isten kegyelméből meg tudunk bocsátani, megemlékezünk arról, ami történt, de nem felejtünk, mert akkor gyökértelenné válnánk. Ma Enyed jó példája az együttélésnek” – mondta, majd megköszönte Oana Badea polgármesternek, hogy nemcsak január 8-án, hanem mindig a helyi magyar közösség mellé áll.
Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szerint az emlékezés azért fontos, mert a múltból tanulva a jelenben cselekedni lehet, át lehet menteni és tovább lehet adni az értékeket a fiatal generációnak. Az igazgató szerint a közös emlékezés rávilágít arra, hogy „közös dolgaink vannak ezen a tájon”, és megköszönte, hogy Enyeden „kisebbségben ugyan, de jól élhetünk”.
Ezt követően a felszólalók egy-egy szál fehér virágot helyeztek el a Bethlen-kollégium udvarán található, Szőcs Gyula kezdeményezésére 2017-ben felállított emlékműre, amely a mindenkori enyedi mártíroknak állít emléket.
Az iskolából a résztvevők felvonultak a Sétatéren található Diákemlékműhöz, ahol Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke szólalt fel, összegezve a rendezvény céljait: „Szertartásunk ez a felvonulás, aminek az egyik célja az, hogy megakadályozza annak a szomorú múltnak a feledését, amelynek elszenvedői voltak elődeink, a másik célja az, hogy kifejezze abbeli reményünket, hogy a 174 évvel ezelőtt történt eseményekhez hasonló többé soha nem fog megtörténni. (...) A harmadik cél az, hogy hirdessük a megbékélést a magyarok és a románok között. Szinte érthetetlen, hogy a szabadság, testvériség, egyenlőség jegyében kirobbant 1848-as forradalom hogyan alakult át Erdélyben magyar–román konfliktussá, hiszen a forradalom által megfogalmazott irányelvek a románok számára is kívánatosak voltak, és a románok által célként megfogalmazott nemzeti, társadalmi egyenlőség előfeltételeit képezték.”
Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke mondott beszédet a sétatéri diákemlékműnél (Fotó: MTI/Kiss Gábor)
Ladányi Árpád azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy az 1849. januári vérengzésért kizárólag az akkori elkövetők a bűnösök: „Az elkövetők bűneiért sem a gyilkolókkal kortárs románság, sem a mostani románság nem felelős. Az ezelőtt 174 évvel történt borzalmakért a mostani románság nem vonható felelősségre”, ugyanakkor kereken kimondta azt is, hogy a román–magyar megbékélés csak akkor válhat teljessé, ha a gyilkosokat nem fogják többé nemzeti hősként magasztalni. „Számunkra elfogadhatatlan és kegyeletsértéssel felérő az, hogy Axente Severnek itt, Nagyenyeden szobrot állítottak és iskolát, utcát neveztek el róla. Remélem, hogy román barátaink ezt mihamarabb meg fogják érteni, és eljön megemlékezésünk azon napja is, amikor majd nem kell azt is megemlíteni, hogy Axente Sever neve nem szerepelhet utcanévtáblákon, szobrokon vagy iskolákon” – hangsúlyozta az RMDSZ Fehér megyei elnöke.
A Bethlen utcán levonuló, majd a református vártemplomot megkerülő menet végső állomása a várfal tövében levő tömegsír, illetve az azt jelölő emléktábla volt. Tóth Tibor László református lelkipásztor a „múltat idéző emlékezés, a kegyeletteljes főhajtás és az áldott jövendő kötelességtudata” szellemében mondott rövid áhítatot, gróf Széchenyi Istvánt idézve: „Tiszteld a múltat, hogy élhess a jelenben és munkálkodhass a jövőn.” Szász János római katolikus plébános a megemlékezést lezáró rövid beszédében Petőfi Nemzeti dalából idézve („Hol sírjaink domborulnak, / Unokáink leborulnak”) hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy a jövőben is legyen Enyednek emlékezni tudó magyarsága, utánpótlása.
Az áldást követően a Bethlen-kollégium és annak alapítványa, a Fehér megyei RMDSZ, Nagyenyed polgármesteri hivatala, a magyar egyházak, a civil szervezetek és a cserkészek megkoszorúzták az emlékművet.
(Borítókép: MTI/Kiss Gábor)
