Legyen ma sikeres napod! – ez ráadás-köszöntés a telefonja részéről, aztán rájön, hogy nyilván azért, mert ma Gyárfás napja van. Jókedvűen, derűsen indítja a napját: shake-et turmixol, Cibelle-t hallgat. Reggel 7 óra van, 8-ra már kiér a tengerparti bisztróhoz: nyáron végig ott dolgozik; minden nap reggeltől estig: reggel, délelőtt barista inkább, délben szakács, ilyenkor előkészíti az ételeket; délután, este meg koktélokat kever halomra. Ha úgy érzi, hogy nagyon elfáradt, akkor délután 4-5 óra magasságában úszik egyet; az teljesen helyrehozza.
Másfél hónapja él itt, az olasz szigeten, a tengerparton. Jó szállást talált, egy szoba összkomfort. Olcsó, mert klíma nincs benne, hosszú, vastag redőnyökkel védi a kis kukszliját a tikkasztó melegtől. Rég nem esett, szárazság van, és a meleg aszfalt beszívja napközben a város bűzét, hogy aztán este, éjjel kilökje azt magából. De Gyárfást mindez nem zavarja, tudja, hogy ottléte átmeneti. Azelőtt a horvát Isztrián élt és dolgozott: fél évig építette vitorlásokat, kis hajókat javított. Tökéletes elfoglaltság volt számára az is, ráadásul, már márciustól melózott: az volt a cél, hogy a hajók már május közepén kimehessenek a nyílt vízre. Leginkább a műhelyben berendezett kabinban lakott, aludt, a főnök halászott, és nagyon jól főzött. Alig kellett költenie valamire.
Spórolásban nagyon jó volt: pár év alatt kitapasztalta, ha a késő tavasztól késő őszig tartó szezonban dolgozik, szállása alig kerül valamibe, ételt pedig kap, akkor fizetése nagy részét félre tudja tenni. A szülei is ilyenek voltak: nyáron kiköltöztek falura, ahol a ház mögötti kertben épp annyi zöldség és gyümölcs termett, amennyi nekik szükséges volt. Csirkét, tyúkot is tartottak; néha, vasárnaponként egyet-egyet levágtak, az anyja húsleveset főzött belőle. A kenyeret is maguk sütötték; az az apja feladata volt; büszke is volt rá.
Gyárfás egyedül a fényképezőgépre, annak kiegészítőire költ sokat, néha meggondolatlanul. Mivel állandóan úton van, az élete mindig útközben zajlik, ezért mindent lefotóz. Főleg utcai képeket készít, városokról pillanatképeket a nap, az év, és a váltakozó időjárás különböző pillanatait rögzíti. Ritkán komponálja meg előre a képeket; azok kevésbe sikerülnek jól, az a tapasztalata. Portrékat csak ismeretlenekről készít, a hajnali horgászokról, a nyaraló dúsgazdag tinédzserekről, amint épp unottan kevergetik a koktéljaikat és merednek a semmibe. Mivel sokat él a szabadban, a természetben, rengeteg növényt, állatot is lencsevégre kap, de itt is inkább azt rögzíti, amikor a fűszál elkezd rezegni vihar előtt, vagy azt, amikor a legyek rászállnak a ló sebzett halántékából kibuggyanó vérre és abban fürdenek.
Most viszont azért is indult el kicsit korábban, mert a fényviszonyok ilyenkor nagyon kedvezőek városkép készítésére. Az instagramon látta a felhívást: a legegyedibb, legkülönlegesebb városképről készült fotók bekerülnek a National Geographic magazinba; a fotós pedig lehetőséget kap egy saját kiállításra. Ha őt kérdezik, hogy mi a foglalkozása, akkor azt válaszolja, hogy fotós. A városban élő természetet és állatvilágot örökíti meg: az épületekből kinővő növényzetet, a háziasított sirályokat a földszinti fűszeresnél, és a tengert a város lábánál, a horgászokat, minden, számára megható pillanatot.
Szélcsend van, zoomol, kattintgat: több száz fotót készít egymás után. Egyszer csak madársírást hall, a hang egyre erősebb és kétségbeesett, Gyárfás nem ismeri fel, milyen madár lehet, hallja a szárnyak vergődését, mennie kéne a bisztróba, ma ő nyit, ilyenkor még egyszer felmossa az egész helyiséget úgy, ahogy a kórházi műtőben tanulta: középről kifele, csak vízzel, először langyossal, másodszor hideggel. Rohanni kezd, de a segítségért kiáltó madár hangja visszatartja. Most már a hang irányába fut, a madár egy gólya, ölbe veszi, látja, hogy gyűrűzve, a sérült gólyalábat Gyárfás megszabadítja a rozsdás kötéltől, amibe belegabalyodhatott, és ami a gólyát a földre húzta. Ölbe veszi a sebzett madarat, kiveszi táskájából az úszáshoz használt törülközőjét, azzal csavarja be a madár lábát és itatja fel vele a vért.
Csapzottan ér be a bisztróba, már nincs ideje felmosni, mert az első vendég megérkezik. És hozza magával Gyárfás fényképezőgépét, amit a madármentés közben ottfelejtett. Gyárfás hálás, megnézi a képeket. A legutolsón az ölében tartja a gólya fejét, aki épp belenéz a kamerába. Gyárfás a fotó láttán elmosolyodik: ezt az egy képet küldi be az instán látott felhívásra.
