Manapság divatos az önismeret, a jóga, a lelki harmónia keresése még azok körében is, akik nem hisznek Istenben. Ennek oka egyszerű: a transzcendens, az isteni természet, a magasabb rendű lét iránti vágyódás töretlen maradt az emberekben az ateizmus térhódítása ellenére is. Az áldozathozatal azért szükséges, hogy felfogjuk a hit csodáját, ami nélkül nem fogjuk megérteni sem húsvét, sem más vallási ünnep, de az ember földi létének misztériumát sem. A vallás lényegét nem a szertartások képezik, nagyon fontos kellékei ugyan, de ezek csak reprezentációi, segédeszközei annak a mély hitnek, amely minden emberben ott szunnyad.
Mindannyian hiszünk lelkünk mélyén valami jóban, magasabb rendű lényben, társadalmi képben, létezik mindenkiben egyfajta ideálkép. Ez is jele annak, hogy az isteni hit mindenkiben ott rejtőzködik, csak ezt nagyon sokféle képpen szoktuk nevezni. Vallási ideológiákon túllépve, ha felfedezzük és megtapasztaljuk magunkban a hit titkos erejét, akkor szárnyalni is képesek leszünk. Nem az számít, hogy az ember mit gondol magáról, vagy mit szeretne elhitetni magáról. Az sem fontos, hogy miről akarjuk meggyőzni embertársunkat. Fontos, hogy képesek vagyunk-e Isten és embertársaink előtt felvállalni magunkat erényeinkkel és hibáinkkal együtt. Ez az önlelepleződés olyan lelki kiüresedést igényel, amiért áldozatot kell hozni a húsvét időszakában. Önfegyelemmel, lemondásokkal és önkorlátozásokkal jár, de ha megízleljük ennek örömét, akkor megértjük, hogy távolról sem hasonlítható holmi önsanyargatáshoz, hanem ez maga a hit kiáradásának örömmámora.
Jézus ma halott. Kiüresítette és feláldozta magát azért, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek. Tőlünk senki nem vár ilyen súlyos áldozatot. De annyit megtehetünk, hogy elcsendesedünk, szembenézünk önmagunkkal és düh, elfogultság, illetve ítélkezés nélkül szemléljük a világot. Ha ez rövid időre is sikerül, már jó esélyünk van megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül, és nagypéntek, majd nagyszombat gyásza után a feltámadás öröme is elérkezik.
