A kocka(kő) el van vetve…

Jövő héttől lezárják a Főtér nyugati oldalát, és elkezdődik annak gyalogosövezetté alakítása – jelentette be a napokban Kolozsvár polgármestere. Tegnap már meg is jelent a helyszínen néhány méricskélő munkás és az építőtelep elkerítésére szolgáló pannók egy része.

Végre! – mondhatnánk, hiszen ennek már 10 éve meg kellett volna történnie: akkor kezdődött el a tér felújítása, illetve készítette el a Planwerk a terveket, amelyeknek aztán csak egy részét valósította meg a városvezetés. Jó munkához idő kell – mondhatnánk, csak hát itt jön a másik probléma. Én például egyáltalán nem vagyok megelégedve azzal, ahogyan tavaly ősszel a tér keleti oldalának munkálatait elvégezték. Pontosabban a munkálatok utolsó szakasza hagy kívánnivalót: a sorompós parkoló bejárata környékén úgy rakták le a járda kockaköveket, hogy csupa hepe-hupa az egész, a kövek színe is összevissza, s még a sorok sem egyenesek. Ha ezt egy magánház udvarán csinálják így, seprűvel kergetik el a munkásokat, még akkor is, ha mentségükre szolgál: a november végi hideg időben, esőben, szélben, fagyban dolgoztak (miért nem lehetett megvárni a tavaszt, ha már úgyis késtünk 10 évet?!).

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A márciuskák vására már lejárt, de a dolog nem hagy nyugodni, valahányszor eszembe jut a helyi kézművesek esete, akiket most is kiszorítottak a Főtérről. Nem nagy ügy, mondhatjuk, hiszen senki sem szegett törvényt, mindenki előtt nyitva állt a lehetőség, hogy megpályázza a főtéri vásár megszervezését, de nem volt erre helyi vállalkozó.
Máskép(p)
Az eddigi romániai választási kampányok közül a jelenlegi volt a legcsendeseb – nyilatkozta újságíróknak Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A politikust annak apropóján kérdezték, hogy egy Călăraşi megyei kis településen, Măriuţa faluban összecsaptak az utcán a szociáldemokrata és a liberális párt hívei, fenyegették, köpködték, szidalmazták egymást.
Máskép(p)