(Kolozsvár, 1520? – Déva, 1579. november 15.)
Dávid Ferenc Kolozsváron, a 16. századi Erdély szellemi központjában született. Pontos születési dátumát nem ismerjük, a korábbi szakirodalom 1510 tájára tette, az újabb kori kutatók többsége az 1520-as évekről beszél. Apja, David Hertel szász nemzetiségű tímármester volt, s fia a korabeli névadásnak megfelelően lett Franciscus Davidis, amelyből a Franz David, illetve a magyaros Dávid Ferenc névalak eredt. Városi tanácsi határozatra hivatkozva a magyar szakirodalom szerette hangsúlyozni, hogy név szerint nem ismert édesanyja magyar nemesasszony lehetett, ez azonban bizonyossággal nem állítható.
Noha David Hertel nem számított módos polgárnak, annyi tőkével rendelkezett, hogy három fia közül legalább az egyiket taníttassa. Ferenc iskoláztatása szülővárosában kezdődött, később a gyulafehérvári káptalani iskolában, majd a brassói gimnáziumban folytatódott. A wittenbergi egyetemre – feltételezések szerint – 1548-ban iratkozott be. A bizonytalanságot a névhasználat kialakulatlansága okozza: az egyetemre 1545 októberében beiratkozott bizonyos Franciscus Literatus Klausenburgensis Ungarus, 1548 januárjában Franciscus Literatus Transylvanus, illetve ugyanabban az évben Franciscus Coloswarinus nevű személy – nagy valószínűséggel ez utóbbi utal Dávid Ferencre.
Dávid Ferenc 1551 második felében tért haza Kolozsvárra, ahol iskolaigazgatóként kezdte meg tevékenységét. Később Besztercén volt iskolamester, majd Péterfalván végzett lelkészi szolgálatot, 1555. október 9-én Kolozsvár papjának választották, ahol a város plébánosa, Heltai Gáspár már 1550-től kezdődően egy sor lutheránus nyomtatványt jelentetett meg. Dávid Ferenc is a lutheri tanítás mellett kötelezte el magát, sőt őt kérték fel, hogy cáfoló iratot készítsen a Petrovics Péter temesvári bán támogatását élvező Francesco Stancaro tanai ellen. Időközben Erdély földjén Kálmáncsehi Sántha Márton tevékenységének köszönhetően egyre jobban kezdett kibontakozni a reformáció kálvini, református iránya. Mivel a lutheránus és a kálvinista irányzat közötti hitviták zavarták az ország békéjét, János Zsigmond fejedelem 1564-ben békítő zsinatot hívott össze Nagyenyedre. A fejedelem álma nem valósult meg: a reformáció két részre szakadt iránya nemcsak hogy nem jutott megegyezésre, de a szakadás még tovább mélyült, sőt Dávid Ferenc lemondott lutheránus püspöki tisztéről és református lelkészként működött tovább.
Feltehetően 1560 körül ismerkedett meg Servet antitrinitárius gondolataival, majd 1564-ben, amikor János Zsigmond udvari papjává nevezte ki, szorosabb kapcsolatba került a fejedelem udvari orvosával, Blandrata Györggyel, az antitrinitárius eszmék képviselőjével. Elsősorban az ő hatására lett a tanok híve, sőt az eszméknek sikerült megnyernie János Zsigmond fejedelmet és az udvart is, ennek köszönhetően az unitárius vallás helyzete megszilárdult. Következésképpen 1568-tól kezdődően Dávid Ferenc vezetésével komoly hittérítési folyamat indult meg a hódoltsági területeken és a királyi Magyarországon. Az ő érdeme az 1568-as tordai országgyűlésen kihirdetett lelkiismereti és vallásszabadság, amely a négy bevett felekezetnek számító katolikus, evangélikus, református és unitárius egyházra vonatkozott. Persze, a rendelkezés mögött politikai és társadalmi érdekek is álltak, ugyanis a Habsburg és az Oszmán Birodalom közé ékelődött Erdélyi Fejedelemség nem engedhette meg magának, hogy belső vallási ellentétek miatt kiszolgáltatottá váljon a létét fenyegető külső ellenségek számára. A tordai országgyűlésnek a hitről mint Isten ajándékáról leírt gondolatai azonban már megelőlegezték a későbbi évszázadok ökumenikus keresztény törekvéseit.
János Zsigmond halála (1571) után utóda, Báthori István, a katolikus ellenreformáció támogatója harcot indított az unitarizmus ellen. Első lépéseként Dávid Ferencet menesztette udvari prédikátori állásából, majd cenzúrarendeletet léptetett életbe. Továbbá 1572-től kezdődően szinte évenként megismételt országgyűlési törvénybe iktatta a további vallási újítások megtiltását, az unitáriusok zsinattartási jogát két városra, Kolozsvárra és Tordára korlátozta. Mindent megtett annak érdekében, hogy Dávid hatáskörét csorbítsa, ennek legfontosabb következménye az lett, hogy a történeti Erdély területén lakó magyarok közös egyháza szétvált, s létrejött az önálló református és unitárius egyház.
Az unitárius egyház első püspöke fokozatosan elszigetelődött, maguk az antitrinitárius irányzat vezetői – köztük Blandrata is – szembefordultak vele. Dávid ugyanis azt tanította, hogy Jézust mint embert nem kell imádni, ami voltaképpen az egy Istenről vallott hitfelfogásának szükségszerű következménye volt, és nem számított újításnak. Da Blandrata, aki az új valláspolitikát folytató államhatalommal való kiegyezést kereste, szembefordult vele, és bevádolta a fejedelemnél, azt állítva, hogy megszegi az 1572-ben kiadott ún. innovációs törvényt. Báthori Kristóf fejedelem Dávid Ferencet a prédikálástól eltiltotta, és házi őrizetbe helyeztette. A június 1–2. napjain tartott gyulafehérvári országgyűlésen a fejedelem az innovációs törvény alapján Dávid Ferencet holtig tartó várfogságra ítélte, és Déva várába záratta.
A per rendkívüli és szokatlan esemény volt Erdélyben, heves indulatokat váltott ki. A végső ítéletet a már mozogni és beszélni sem tudó ember felett valószínűleg az udvarban újra jelen lévő jezsuiták tanácsára mondták ki, és semmiféle hitvitát nem tartottak, csupán megállapították, hogy Dávid megszegte a vallásújításra vonatkozó törvényt.
Testi gyötrelmei a dévai várbörtönben nem tartottak sokáig: a hagyomány szerint 1579. november 15-én elhunyt. Sírjával kapcsolatban feljegyezték, hogy „őt e bús szállásra befogadó István tiszttartó vitette ki, s tetette örök nyugalomra a városon kívül, egy messzi ellátszó római kő mellett”. Az országút melletti római kő már nem létezik, de az országút megvan. Dávid Ferenc hamvai tehát az Újszőlők aljában keresendők, ott, ahol a kincstári birtok kezdődött, valószínűleg a vár alsó kapujához legközelebb eső helyen, az országút mellett.
Felhasznált irodalom:
Balázs Mihály, Dávid Ferenc életútja, in Keresztény Magvető, 2008/2.
Binder Pál, Dávid Ferenc családja: a kolozsvári Hertel nemzetség, in Keresztény Magvető, 1979/2–3.
Schmidt Vilmos, Déva vára Erdélyben, in Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyve, 1866–1867.
Schreiber István, Déva vára, Corvin Kiadó, Déva, 2005.
