Az unitárius egyház vezetősége még az 1900-as évek elején elhatározta, hogy a tiszteletadás jeleként Déván templomot kell építeni, amely legyen a világ bármely szegletében lakó unitáriusok zarándokhelye, illetve az emlékezés, tisztelgés és imádság hajléka. Pákei Lajos, Kolozsvár főépítésze el is készítette a tervrajzokat: nagy, katedrálishoz hasonló templomot álmodott meg a várhegy tövébe. Sajnos, a rövidesen kitörő első világháború ellehetetlenítette a terv kivitelezését, akárcsak a soron következő második világégés, majd a kommunizmus évtizedei, amikor nem volt alkalmas idő a fejlődésre, ehelyett az egyháznak a meglévő értékek megőrzésére kellett összpontosítania.
Az 1989. decemberi fordulat ismét felkeltette a hívekben a reményt, hogy noha nincs sem templom, sem imaház, sem gyülekezeti terem, sem lelkészi lakás, és istentiszteletet is csak havonta egyszer tarthatnak a református egyházközség jóvoltából a református templomban, lehetőség nyílt ezen változtatni. A szolgálatot végző lelkészek és az egyházközség tagjai következetesen hittek abban, hogy a hiányállapot hamarosan megszűnik.
És az álom kezdett valóra válni: 2003-ban sikerült Déva központjában megvásárolni a templomépítő elképzeléseknek megfelelő ingatlant. Az egykori lakóház komoly átalakítást követően méltó helyet biztosít a templomnak, a zarándokközpontnak és a lelkészi lakásnak. Újabb fontos állomás a gyülekezet életében 2012, ugyanis ebben az évben alakult meg az önálló Délnyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség, amely szolgálati területként magában foglalja a dévai, a vajdahunyadi, a temesvári és az aradi egyházközségeket. Az itt szolgálatot végző önálló szórványlelkész feladata a szétszórtságban élő hívek gondozása, összefogása.
Napjainkban az épületeggyüttes folyamatos bővítése, építése mellett a gyülekezetté kovácsolódás folyamata zajlik. A lelkész és az egyházközség vezetősége elsődleges feladatának tartja az unitárius hívek sorainak rendezését, ugyanis az elmúlt évtizedekben a templom és az állandó lelkészi jelenlét hiánya miatt sok egyháztag eltávolodott a gyülekezettől, többüket el is veszítették. Vezérelvük, hogy az élet időnként nemcsak a mennyiségről, hanem a minőségről is szól, vagyis nem az a fontos, hogy minél többen legyenek, sokkal inkább az, hogy a meglévők, az egyházközséghez tartozók alkossanak értékteremtő, összetartó közösséget. A gyülekezet azzal is tisztában van, hogy szervesen be kell épülnie a Hunyad megyei magyar közösség életébe, hiszen ennek eleve alkotórésze, de azt is tudatosítani szeretnék, hogy Déván és környékén bőven élnek unitáriusok, akiknek történelmi küldetésük van: nekik adatott meg az a felelősségteljes feladat, hogy őrizzék és ápolják Dávid Ferenc szellemi hagyatékát.
A sokrétű tevékenységekről így ír Koppándi Zoltán, a gyülekezet Ezüstfenyő díjas lelkésze: „Eseményeink, találkozásaink, összejöveteleink mindig nyitottak. Manapság a vallás és az egyház – főként ilyen sajátos szórványhelyzetben – az összetartást, a magyar közösség egységét kell hogy szolgálják. Igyekszünk olyan kulturális eseményeket szervezni, amelyek a helyi igényeknek felelnek meg és a szórványközpont adottságaihoz illeszkednek. Büszkén mondhatjuk el, hogy az évek folyamán házigazdái voltunk olyan eseményeknek, amelyek maradandó élményként élnek bennünk. A teljesség igénye nélkül felsorolnám: vendégünk volt és templomunkban előadást tartott Földes László (Hobo), budapesti és sepsiszentgyörgyi kórusok léptek fel, könyvbemutatók, történelmi és szociális jellegű előadások, egészségügyi és időskori prevenciós bemutatók, nemzedékek közötti konfliktusokról szóló elmélkedések, gyermekfoglalkozások, farsangi teadélutánok, adventi találkozások, kézműves foglalkozások, bográcsos közös étkezések, vallásos jellegű programok, beszélgetések, valamint a témához illő előadások voltak. Mindezt helyi, illetve vendég szakemberek bevonásával sikerült megvalósítani. Az események többségének a gyülekezeti termünk adott otthont, amely immár igazi kultúrtérré nőtte ki magát.”
Forrás: Koppándi B. Zoltán, A dévai unitárius álom (Művelődés, melléklet, 2016/2).
