Első hely: Vladár Fruzsina
Volt bölcsészkaros hallgató, figyelő vagyok, aki még mindig szeret olvasni, értelmezni, alkotni és rácsodálkozni a hétköznapok mindenhatóságára. Jelenleg csoportos (és igény szerint) személyi edzések tervezésével, tartásával foglalkozom. Mindezek mellett, ha akad egy-két érdeklődő, akkor magyar nyelv és irodalom különórákat, illetve kezdő norvégórákat is szoktam vállalni.
Útban hazafelé
Keserű volt megint a reggel. Megkövesedett, kivetnivaló gondolatokkal ébredt. Hónapok óta nem érezte igazán magában a felszabadulás villanásait. Óvatosan kelt ki az ágyból, reszkető kézzel keresgélte a tegnap este kikészített ruháit. Felöltözött. Tudta, hogy mennie kell, mégsem érezte magában az elindulás lehetőségeit. Csípős, égető izzás ébresztgette a fejbőrét. Megfésülködött. Száraz, koppanó fogakkal ropogtatta pirítósait, kényszerű, elkapkodott mozdulatokkal szürcsölgette a teáját. Fogmosás után végre útnak indult.
A lépcsőház sötétjében félve rakosgatta maga előtt a lábait. Térdkalácsában éles fájdalom vísszhangzott. „Megint túlhajtottam magam”, állapította meg tárgyilagosan, és igyekezett óvatosan küzdeni a lépcsőfokok vakságával. Végre kint volt. Ismét éles reszketés köszöntötte. Felgyorsította lépteit, kénytelen volt rá. „Már megint elmúlt hét óra, és én még nem vagyok a buszon”, vádolta magát. Szorongva kerülgette az útjába keveredett embereket, már nem is érezte a lábaiban lüktető fáradtságot.
A buszban fullasztó emberhőség fogadta. Óvatos, majdhogynem balett-mozdulatokkal csipogtatta le a bérletét, és igyekezett félrevonulni az emberek útjából. Kafka szavait mantrázva hallgatta a dzsessz simogató dallamait.
„Jövőmhöz mérem múltamat, azonban mindkettőt elsőrangúnak találom, egyiküket sem minősíthetem a másiknál különbnek, és csak a gondviselés igazságtalanságát kárhoztathatom, hogy ennyire kegyeibe fogadott.” [Franz Kafka, Útban hazafelé, In: Franz Kafka. Elbeszélések, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1978.]
Sikerült kimenekülnie a buszból. A feldíszített városkép most nem cirógatta képzeletét. Sietve tért be a szűk utcán, kapkodva keresgélte kulcscsomóját. Boldog megelégedéssel tért be a már kinyitott nagykapun. Habkönnyű léptekkel mászta meg a lépcsőket.
A neonégők izzása és a hangszórók barátságos reccsenése köszöntötte. Ismerős ritmusokra végezte aznapi teendőit. Jóleső figyelemmel követte végig a befele áradó beszélgetések foszlányait. A pódium kedves reccsenésében úgy érezte, újjászülethet ismét. ,,Hazaértem”, összegezte önmagának, és hagyta, hogy a tapsok hangja ismét átölelje.
Második hely: Sipos Blanka
A nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium 11-es diáklánya vagyok. Magyartanáromnak hála fogtam neki kifejezni érzelmeim színes szöveteit, ami hatalmas belső harmóniát vont maga után. Ezért szeretem átéltetni másokkal is, hogy úgy, ahogy bennem, bennük is a hatalmas mozaik törött darabjait egészítse ki.
Minden ami ,,most”
A hajnalt sóhajtva hajtom le fejem párnámra,
mi hozzád tart
Meleg, csalogató illat árad belőle (mellkasod az)
Mint a szeretlek lágy szólama, ha az mondja
ki tévhit nélkül, nem magolva
dallamként suttogja
gerincem sínein vonatozva,
libabőrök áramlata.
nyakamban az erekkel futva,
felfele ostromolva
vérembe hatolva
sejtjeim
minden
apró
részéhez
eljutva.
Mintha súlya lenne e szónak,
hisz érzem nyomását
mintha te keringenél, hozzád szelíd testemben,
mozgatva húrjaim nagyját.
Túláramláskor apály tájt,
akkor fullaszt el minden,
minden ami „most”.
Ravaszon, mohón csak engem akarva.
Ugye?
Ezt élteted meg velem,
úgyhogy mondd ki!
még egyszer mondd ki,
szeretlek.
Minden szavadnak súlya van,
mint a pirkadat első fényének.
Lelkem mélyéről tör elő,
titkos gondolatok formájában.
A csendben rejtett érzések szelíd ölelése,
ahogy a hajnal és éjjel lassan egybeolvadt.
Az idő megszűnt létezni, csak a jelen maradt,
ahol a betűk tánca a lélek dalává vált.
És minden csók,
minden szó,
a világot ígéri.
Mert abban a pillanatban te voltál minden,
minden ami létezik,
minden ami „most”.
A világ csöndjét megtörte vágyakozásom,
Az idő percekbe hajlott.
Átölelt a reggel, karjaid formájában.
betűk sorjában, mint hajnal sugarak,
csöndben térdepeltek.
Vártak.
Hogy megszólalni merjünk.
Szódra, szavamat,
csókom, csókodra,
szívem, szívedre.
Harmadik hely: Niko
Niko volt az egyedüli anonimitást kérő jelentkezőnk, úgyhogy rátok bízzuk, hogyan képzelitek el azt, aki emögött az írás mögött áll.
Ha az ember
Ha az ember megijed, imádkozik.
Imádkozzunk.
Kérlek, Istenem, adj erőt anyámnak, aki a fiát gyászolja, apámnak, aki az elméjét. Szerelmemnek a hűséghez, szerettemnek a szeretethez.
Segítsd anyámat siratni, apámat gyógyulni, szerelmemnek megbocsátani, szerettemnek elengedni.
Add meg anyámnak a békéjét, apámnak idejének gyümölcsét, szerelmemnek a kívánságát, szerettemnek a boldogságát.
Könyörgöm. Nincs sok időm. Ha tudnék mozogni, akkor térden állnék. Adj nekem erőt, hogy imádkozzak értük. Segíts a hitem erősítésében. Adj nekem hitet. Hitért imádkozom, anyámért, apámért, szerelmemért, s szerettemért.
S a halottért. A halottért mindig imádkozom. Ha hiszek, ha nem.
Dicséret: Berei Edina Edda
Elsőéves hallgató vagyok a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Szatmárnémetiben születtem és ott is végeztem a középiskolát. Körülbelül három éve írok verseket, mindig is vonzott a költészet, már kicsi korom óta jelen volt az életemben, szeretem ilyen módon kifejezni az érzéseimet és gondolataimat.
Tükör
Magam képét nézem a tükörben
képem szép és tiszta
Sose volt még ilyen élénk.
Hirtelen tű suhan nagy sebességgel,
Tükröm széttörik.
Végigvágják kezem a szilánkok.
Kicsordul a vérem, majd tócsa lesz belőle.
Nem látom magam!
Hová tűntek darabjaim?!
Próbálok minden darabot visszarakni
Mintha valamit is segítene
Pedig csak saját magam bántom vele
Egyre nagyobb a vértócsa
Merre van a kiút?
Van egyáltalán?
Persze, csak nem erre
Meglelem a komfortot abban,
ahol kényelmetlenül érzem magam
és újra megtalálom énem
Mit már olyan rég elvesztettem
Hallod, tű? Köszönöm!
Egyre boldogabb vagyok,
s mi lenne, ha te nem töröd össze tükröm?
Ráébredtem, mire már rá kellett volna
Ami itt volt előttem, hisz
Ha ők ölelnek át, velük tudom,
Otthon vagyok!
Dicséret: Nagy Vajda Laborc
Ambiciós, érzelmes diák vagyok, aki már tízéves kora óta próbálkozik az önkifejezéssel, a gondolatai papírra vetésével és érdekes, saját új világok teremtgetésével. Az irodalom és filozófia együtt az emberi érzelmek rejtelmeivel a szívem legmélyebb csücske. Ugyanakkor – igaz ritkán – szoktam posztolni a verses oldalamra is, amit Instagramon seregely01 névvel lehet megtalálni. Erre az oldalra válogatott verseim kerülnek ki, amelyeket szeretnék megmutatni a világnak
Élj!
Az ember csodás egy jelenség.
Egyszer letaszít,
Máskor megfeszít,
Harmadnapon felsegít.
S mindezt csak egy vezeti,
Egy gyalázatos ok.
Hogyha létrát másznál,
Esetleg lépcsőházat álmodnál,
Rögvest le tudjon húzni
A mindent felemésztő sötétbe.
Ahol régi jó barátok várnak:
Irigység, önzőség és más társak.
De ez ne félemlítsen meg.
Ezek csak gyatra merényletek
Egy kreatív, ügyes egyén ellen.
S hogyha engeded,
Akkor lesznek sikeresek.
Ne engedd, hogy a gyom
Kiszárítsa a termő fát!
Ne engedd, hogy sós vízzel itassanak,
Mikor végtelenül szomjassá válsz!
Bárki legyél e földön,
Ne adj számukra lédús örömöt.
Sétálj tovább, folytasd utad,
Mintha mi sem történt volna.
Éld meg a kiszabott perceket.
Élj érzéssel és nyitott szemmel,
Mert ez az élet csodás
És érdemes élni a tudattal:
Hogy tíz-húsz év távlatában
Csalódottabb leszel azokban,
Melyekhez hozzá sem fogtál.
Mint azokban a tettekben,
Melyeket végrehajtottál.
