Ápolói és éltetői elsősorban a magyarok, ezért normális, hogy mi magunk között beszéljünk róla. Az eszmecseréknek azt kellene elősegíteniük, hogy a magyar kultúra hírneve újult erővel és lendülettel repüljön ki a szűk kárpát-medencei magyar kisvilágainkból, és minél többször hallasson magáról a nagyvilágban. Nem fér kétség a magyar kultúra egyetemességéhez, lehetnek persze olyan ágai, amelyek kevésbé ismertek nemzetközi téren, de összességében a mi kultúránk létjogosultságot nyert az elmúlt ezer év alatt az európai kultúrkörben.
A magyar kultúráról azért is fontos, hogy minél többet beszéljünk, mert ezt elsősorban csak mi, magyarok éltethetjük. Vagy elvégezzük ezt a ránk háruló feladatot, vagy ezer éves értékalkotásunk feledésbe süllyed. Alternatíva nem létezik, helyettünk senki nem tehet a kultúránk megmentése érdekében. Túlzás lenne már most a mentéséről beszélni, hiszen a helyzet távolról sem olyan rossz. Ha viszont Erdélyt vesszük szemügyre, már sokkal bizonytalanabb következtetésre jutunk. Szülőföldünk, amit történelmi Erdélynek nevezünk, mindig a magyar kultúra egyik bástyája volt. Ez ma sincs másként, elég, ha a színes kortárs színházi, képzőművészeti és irodalmi kínálatra tekintünk. Ez utóbbi időnként tartalmilag és mennyiségileg bőségesebb, mint a fogyasztók száma, de a magyar kultúrát éltető alkotók ennek ellenére töretlen lelkesedéssel dolgoznak a majdani utókor megbecsülésében reménykedve. Tucatnyi klasszikus írónk és költőnk is hasonló képpen reménykedett a maga idejében, a kortárs társadalom ugyanis, úgy látszik, természeténél fogva soha nem tudja igazán értékelni a művészeket.
Ugyanakkor az alkotóknak is hatalmas feladatuk van, hogy ők maguk is fejlesszék és kultúrabaráttá változtassák környezetüket, a társadalmat, amelyben alkotnak. A kultúráról sokat lehet beszélni, de ez nem elég ahhoz, hogy pezsgő kulturális áramköröket hozzunk létre magunk körül. A kultúrát élni kell elsősorban, fogyasztani, ha így jobban érthető, különben nem részesülünk áldásos hatásaiból. Nem kívánom idealizálni a művészeteket, azzal ugyanis már végképp leszámoltam, hogy nélkülük nem lehet megélni. De lehet, viszont nem érdemes, mert általuk többek leszünk, jobb minőségű életet élhetünk.
A kultúra jótéteményeiben csak azok részesülnek, akikben az érzékenységet megnyitják a szülők és a pedagógusok. Kultúrára igenis nevelni kell a jövő nemzedékeket, még akkor is, ha undorodunk ettől a szótól. Ez a nevelés főleg a felnőttek személyes példája révén teljesedhet ki leghatékonyabban, illetve az is fontos, hogy társadalomként teremtsük meg a kultúrának azokat a helyszíneit, kereteit, ahol a fiatalok kapcsolatba léphetnek vele. Adjunk eszközöket fiataljaink kezébe, hogy megismerhessék ezer év értékét, és felismerjék a mellettük leledző kortárs kincseket is. Az igazán értékes és egyetemes kultúra főleg az alkotó és a fogyasztó szimbiózisából virágozhat ki.
Illusztráció: Háry huszárjai - Tavaszy Noémi linómetszete
