A legnagyobbik gyerek provokálja a kisebbeket: direkt olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre a válasz csakis az iskola lehet, például: melyik szót nem lehet kiejteni mostantól kezdve a vakáció végéig? De nem könnyű átverni a kisebbeket, ők is tudják, hogy ez egy játék: azt a szót, amelyik leírja az azt épületet, ahol tanulnunk kellene; kaphatok most akkor extra adag cukorszórást?
Juli minden alkalommal, ha itt fagyiznak, megállapítja, hogy annál jobb üzlet a világon nincs, mint iskola és óvoda közelében fagyizót nyitni; főleg, ha az egy buszmegálló mögött van. Hogy ez neki hogy nem jutott eszébe! Igaz, ő mindig is saját bisztróra vágyott, el is végzett hozzá OKJ-s szakács-, és üzletvezetői képzést, de végül nem mert belevágni. Az unokatestvére, aki itt nyalja a fagyit a gyerekeivel együtt, és akit a család úgy tart számon, mint az üzletember, szóval Gábor is azt mondta neki, nem érdemes vendéglátásba pénzt fecolni, igen, így mondta, mert a pincérek átvágnak, az adóhivatal megbüntet, a vendégek pedig folyton visszaküldik a steaket.
A felnőttek is fagyiznak: Juli jegeskávét iszik extra adag kofeinnel. Nincs hely leülni, nekidől egy fának, s úgy kortyolja a kávét, hogy még a szemét is becsukja egy picit. Arra gondol, hogyan oldja meg a nyarat, amikor éppen nem táboroznak a gyerekek. Excell táblát készített arról, hogy ki, mikor, és hol lesz épp, kivel. De így is, van négy lógó hét, amikor nincs semmi betervezve, július és augusztus végén. Ráadásul mindkét alkalommal egy-egy hét közös nyaralás után lesznek, jól leapasztott pénzforrással.
Szerencséje, hogy a munkahelyére időnként beviheti a vakációzókat, de nem egyszerre. Az is valami, a két nagyobbat pár órára már a lakásban hagyja; amúgy is délig alszanak, kamaszodnak. A kicsi korán kel: hétkor már kipattan az ágyból – ebben is rá hasonlít. Délig az irodában rajzol, mesét néz; aztán megebédelnek a menzán, abból visznek a nagyoknak is. Egy-egy napot még így is kivesz a szabadságából, és akkor strandolnak. Arra is gondolt már, hogy vesz a sportüzletben egy sátrat, hétvégenként kempingeznek, hol a Balatonnál, hol a Tiszánál. Így legalább a szálláson tud spórolni. A gyerekeknek se lesz bajuk, ha néha konzervkaját esznek, erre mosolyog is magában, mert eszébe jut, feleleveníti, amikor ő a szüleivel sátorozott a román tengerparton 1985-ben. Mindenki vitte a kis televíziót, volt, aki a hűtőládát (amit most, 35-40 év után árulnak tero hűtőládaként, remélhetően hosszabb ideig tartó jégakkukkal) teletömte frissen levágott csirkékkel, aztán minden reggel a többi kempingező örömére a rezsón felforralt forró vízben megkopasztott egy csirkét, megsütötte, főzött krumplit hozzá, az ötliteres üvegből kivett egy jó adag savanyúságot, bekapcsolta a tévét, és mind megette a csirkéjét. Amikor a hűtőláda kiürült, lebontotta a sátrát, bepakolt mindent az 1110-es Daciájába, és dudálva elhajtott. Juli és a szülei azóta is többször felemlegetik ezt a fura pasast, aki alig szólt valamit, csak kopazstotta, megsütötte, és mind megette a csirkéit 1985-ben a román tengerparton.
Tényleg, az apja egy hétre elvihetné a gyerekeket, a nagyobbakat legalább, őket már le tudja kötni, és ők már valamennyire önállóak. Milyen szerencse: épp telefonon hívja az apja: apu, muszáj július végén elvinned a gyerekeket egy hétre. Igen, itt fagyizunk, jók a bizonyítványok, ügyesek, egészségesek, ott a velencei nyaralója a nővérednek. Nem tudom, kislányom, épp azért hívtalak, hogy elmondjam: három hónapra elvonulok Indiába a gurumhoz. Meg kell világosodnom, tisztulnom. Ezt is, mint mindent, miattad, miattatok teszem. Ha tudok, jelentkezem, puszi.
Juli leteszi a telefont, nem tudja, hogy sírjon-e, vagy nevessen az apja hírén. Hallja Gábor unokatestvére erős hangját, amint épp azt meséli a gyerekeinek, hogy ők hajóútra mennek a horvát tengerpartra. Csak azt kell még eldönteniük, hogy motoros, vagy vitorlás hajót béreljenek-e, esetleg katamaránt. Önállóan, vagy kapitánnyal. És pont akkor mennének, amikor Juliék már visszatértek a Dunáról. Juli tudja, hogy ettől kezdve a gyerekek nyüstölni fogják; mindenki vitorlázni akar. Muszáj lesz komoly elterelő hadműveletbe kezdenie. Odamegy a gyerekeihez, és azt mondja nekik: én is gondoltam arra, hogy hajókázni megyünk az Isztriára. De én a saját hajónkkal vitorláznék, milyen nevet adjunk neki, gondolkozzatok. Keresünk egy nagy hajóépítő műhelyt itt, a Dunánál, bejelentkezünk, és addig építjük a hajónkat, amíg el nem készül. Mit szóltok?
