Jereván és Tbiliszi: nyolc nap alatt az örmény őshazában (2.)

Ecsmiadzin, az örmények Vatikánja

            Harmadik napunkon a Jerevántól csak 20 km-re fekvő Ecsmiadzinba megyünk. Ez a fővárossal már majdnem összenőtt település az örmények Vatikánja. A legrégebbi fővárosnak tekintik (Jereván sorrendben a 13. főváros), mindmáig itt székel az autokefál Örmény Apostoli Egyház vezetője, a katholikosz. Az első katholikosz és az örmény egyház megszervezője Világosító Szent Gergely volt. Az egyházi központ egy nagy négyszögletű, körülkerített telken helyezkedik el. Díszes – újabb keletű – kapuzaton jutunk be a szent negyedbe. Egyenes sétány vezet a székesegyházhoz. Ez a legrégebbi, 302 táján épített keresztény szentély helyére épült a 7. században. A meglehetősen nagy méretű templomot most éppen renoválják, állványok borítják. Bejárata két oldalán az elhunyt katholikoszok sírfedkövei láthatók. Örmény feliratukat nem tudjuk elolvasni de szerencsére az újabbakon már az arab számok tájékoztatnak az illetők uralkodási idejéről. A régi köveken még örmény betűkkel jelölik az évszámokat is. A körben fekvő épületek teológiai intézetet, könyvtár-levéltárat, kincstárt, rendházat és egyházfői rezidenciát rejtenek magukban. Van egy újabb templomuk is. Az épületek közötti park kellemes hangulatot áraszt. A telek oldalánál áll a Szt. Gajane-templom, amely most a székesegyházat is helyettesíti. Ennek építése 630-ban kezdődött, utóbb bővítették, a 17. században falai egy részét freskókkal díszítették. Szent Gajane az örmény egyház 4. században élt apáca-mártírja. Földi maradványai e templomban nyugszanak. Vasárnap lévén, bejuthatunk egy szertartásra is. Az eléggé zsúfolt, tömjénszagú belső térben állva az az érzésünk, hogy egy ortodox misén veszünk részt. A papok magasra emelt szentélyben végzik a szertartást, háttal a híveknek. Az oltár-részt függönnyel el lehet takarni. Talán a szertartások előkészítésekor húzzák el a függönyt. Idegenvezetőnktől megtudjuk, hogy a világ örményeinek nagy része az Apostoli Egyház híve, de vannak örmény katolikusok is, ezek főleg Európában élnek, a diaszpórában: betagozódtak a pápa vezette római katolikus egyházba.

Kék Mecset: az intézményt irániaiak támogatják

Még egy délután sétálhatunk Jereván belvárosában. Ezúttal az ottani egyetlen nagyméretű örmény templomot keressük meg. Ez a belvárost körülvevő park dombjára épült. Emelkedő lépcsősor vezet bejáratához. A lépcsősor alján Zoravar Andraniknak, az első világháborút követő függetlenségi harcok legendás hadvezérének a lovas szobra áll. A Szent Gergely-székesegyház 2001-re készült el, az örmény kereszténység 1700. évfordulójára. Igen mutatós, méltóságteljes, és rendkívül tágas templom. Tovább haladva felkeressük a Kék Mecsetet is. Díszes csempézett kapuja az utcára néz, de ahogy belépünk, egy tömbházaktól övezett tágas udvart találunk. Közepén medence szökőkúttal – víz nélkül. Az udvarra nyíló kisebb-nagyobb helyiségek a mohamedán vallási élet szükségleteit biztosítják. Van bennük szolgálati lakás, fürdő és iskola is.  Az udvar mélyén az imaterem. Ezt az intézményt az iráni mohamedánok támogatják.

Jereván - a genocídium örökmécsese

A Hrazdan folyó kanyarulatánál eljutunk a tornyos modern városházához. Minden irányban a nemzeti színű, piros-kék-narancssárga zászlók díszítik. Az egykamarás Nemzetgyűlés klasszicizáló székházát csak az autóbusz ablakából láthatjuk pár percig. Közelében van az államelnöki palota szintén klasszicizáló épülete. Ez a stílus volt a szovjet idők kedveltje. Ma is jól megkülönböztethetőek az ekkoriban emelt középületek. Visszatérőben a szállodához megállunk a „Cascade” lépcsősor alján lévő szoborparknál. Világhírű művészek monumentális alkotásai láthatók itt. Egy nyugati örmény milliomos gyűjteménye néhány darabját adományozta letétként a fővárosnak. Ez év elején a kolumbiai Cartagena egyik terén csodáltuk meg Fernando Bottero egy fekvő női szobrát, most itt három alkotását is láthatjuk.

Az örmény népirtást nem ismeri el mindenki

          Utunk utolsó napja kötődik még Jerevánhoz. Reggel az Örmény Genocídium Emlékhelyénél kezdjük a nézelődést. Ez egy város feletti dombon található. Messziről látszik 44 m magas két keskeny összefonódó piramisának hegye. Története 1965-ig nyúlik vissza, akkor hosszas tüntetésekkel emlékezett meg a főváros népe az 1915-ös népirtás félszázados évfordulójáról. Ennek hatása alatt, az örmény pártszervek kérésére a központi szovjet vezetés engedélyezte egy emlékmű felállítását. Az emlékhely telke aztán egyre bővült. Ma egy siratófalra felírva olvasható mindazon örmény települések neve, amelyek ma Törökországban találhatók. Egy másik, 12 befele hajló betonlapból, és az általuk közrefogott örökmécsesből álló emlékmű a törököktől elfoglalt tartományokra emlékeztet. Itt szoktak koszorúzni az ide látogató államfők, közéleti személyiségek. Már akik elismerik az örmény népirtást. Megtalálható a genocídiumot elismerő országok jegyzéke is. Sem Magyarország, sem Románia nem szerepel rajta – bizonyára a törökökkel való jó viszonyt nem akarják kockáztatni. Jórészt a földbe süllyesztett domboldali épületben található az 1995-ben megnyitott Genocídium Múzeuma és Kutatóintézete. Ebben nézelődve elrettentő képsorokat láthatunk a népirtás részleteiről. A világsajtó híradásait olvashatjuk. Aztán ott sorakoznak fel a törökországi örmény templomok, műemlékek képei, s alattuk a mai helyzet: zöld mező, vagy néhány méteres rom. Az emlékhely része egy fenyőerdő: több száz fenyő, mellettük fémtábla a politikus, művész, sportoló nevével, aki őket ide ültette.

A magyar hadifoglyok emlékoszlopa

            A napi körút egy másik megható helyen zárul. A város egyik parkjában rózsaszín kőoszlopon az örmény és magyar felirat: „A második világháborúban Örményországban elhunyt magyar hadifoglyok és Magyarországon elesett örmény katonák emlékére”. Hátulján a 2004. augusztus 28-i dátum, a felállítás időpontjával. Hatalmas rózsacsokrot helyezünk az oszlop elé, s felcsendül ajkunkon a magyar himnusz.

Jereván - két régi házat egyesítő banképület

            A búcsúestélyt egy szőnyeggyárban tartjuk. Egykor több emeletes üzemcsarnokként épült. Most csak a földszintjét használják. Itt készülnek a világhírű perzsaszőnyegek, s a velük egyenértékű örmény szőnyegek is. Az utóbbiakra jellemzőek a főnix-, állat- és sárkánymotívumok. Kis imaszőnyegektől kezdve, termet ellepő méretűekig készülnek a példányok. Bemutatják a szövőtechnikát is. Majd az egyik, szőnyegektől övezett teremben sor kerül a búcsúvacsorára. Közben egy kis népzenét hallgathatunk, s egy négytagú csoport az örmény táncokat mutatja be.

            Sokunkban felmerült a kérdés, hogy az örményországi utazásunk egyik napjára miért kellett időzíteni a szomszédos ország, Grúzia fővárosába, Tbiliszibe egy – választható – kirándulást. Ráadásul a buszos út ideje 6–6 órára volt tehető. Érdemes-e ennyit utazni azért a 4–5 óráért, amit a grúz fővárosban lehet majd tölteni. Utólag egyértelmű a válasz: érdemes! Olyan, mintha egy idegen Bukarest után Budapestet keresné fel. 

Tbiliszi - a városfal

Érdemes Tbiliszibe utazni!

      A Jereván–Tbiliszi távolság mindössze 270 km. Az út nagy része Örményországban siralmas állapotú, ráadásul meredek szerpentinekkel megtűzdelt. A határátkelés itt is még szovjet rendszerű: a kilépésnél, majd a belépésnél is kiszállni, felsorakozni, s az útlevelet benyújtani pecsételésre. Az üres buszt is átvizsgálják. A határ után az út minősége egyszeriben megváltozik, s az utolsó 30 km-t vágtatva teszi meg buszunk. A grúz főváros kellős közepén szállunk le. Rövidesen megérkezik grúz kalauzunk, s kezdődhet a városnézés.

Házak a sziklahasadék fölött

            Grúzia története sokban hasonlít az Örményországéra. Itt is volt keleti és nyugati királyság, néha még több is. Az Örményországot leigázó, végigpusztító hatalmak itt is uralkodtak. Az ő szent királyuk Vahtang Gorgaszali, aki a 400-as évek végén tér keresztény vallásra, s ő helyezi át a közeli Mhetából ide a fővárost. A váltakozó mongol–perzsa–török uralmat csak állandó behódolással tudják túlvészelni. 1795-ben egy lázadás nyomán a perzsák földig rombolják a fővárost és a többi nagyobb települést is, 10 ezer embert hurcolnak magukkal fogolyként. Úgyhogy a grúz királyság inkább magát feladva, 1801-ben betagozódik Oroszországba. Így elkerüli a száz évvel későbbi népirtásokat.