Jó ütemben zajlik Szatmáron az egykori Pannónia szálló felújítása

A hotel melletti korábbi vigadó homlokzatát is restaurálják

kep
A csaknem kritikus állapotba került épületen 2023-ban kezdték el a munkálatokat (Fotó: KERESKÉNYI GÁBOR/FACEBOOK)
Javában zajlanak Szatmárnémeti egyik legszebb épületének, az egykori Pannónia, majd Dacia név alatt működött szállodának a felújítási munkálatai. A város régi főterén álló épület a szecessziós építészet gyöngyszeme, 1902-re készült el. A patinás ingatlan kétes alkuk és ügyletek nyomán 1994-ben méltatlan „gazda” kezére jutott, akinek a tulajdonlása alatt a pusztulás szélére került. Az ingatlant néhány évvel ezelőtt megvásárolta a Manevi Zrt. magyar állami részvénytársaság, és ez által a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány közvetett tulajdonába került. A restaurálási munkálatok 2023 szeptemberében kezdődtek el. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere lapunknak elmondta: most az épület belső tereiben, a jövendőbeli üzemeltető kérésére három mintaszoba kialakításán dolgoznak. A felújítást a tervek szerint jövő tavaszra befejezik, és az épület korszerű szállodaként nyitja meg kapuit.

Az Erdélyi Napló egy 2021-es cikkében arról írt, hogy 1994-ben az akkor létrejött Dacia Részvénytársaság többségi tulajdonosa, Szabó István korábbi, Szatmár megyei tanácselnök átjátszotta 52 százalékos tulajdonrészét Vasile Ţânţaş „avasfelsőfalusi juhásznak.” 

A rossz gazda mellett romosodott az ingatlan

A gyanús ügyletet az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) is vizsgálta, de végül nem emeltek vádat. Az bizonyos, hogy Vasile Ţântaş tíz éven át semmilyen felújítást nem végzett az értékes ingatlanon. Miután már a tető is beomlott, a közvélemény nyomására a megyei kulturális igazgatóság pert indított a tulajdonos ellen műemlékrongálás miatt. Az elsőfokú bíróság egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Ţântaşt, és 767 ezer euró kár megtérítésére kötelezte. A kárösszeget a műemléképület eredeti állapotának helyreállításához szükséges költségek becslése alapján határozták meg. Az ítéletet fellebbezés követte, az újabb perben a Nagyváradi Táblabíróság döntött. Az ítélet értelmében a tulajdonosnak egy év börtönbüntetést kellett letöltenie, azonban a kártérítés kifizetése alól mentesült.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Vasile Ţântaş 2008 végén építési engedélyt kapott az ingatlan megerősítésére és felújítására. A feladatokat egy avasfelsőfalusi alvállalkozásra bízta, amely szintén az üzletember tulajdonában állt. 2009 őszén azonban Ţântaş pénzügyi nehézségekre hivatkozva leállította a munkálatokat, és az után sem végeztetett semmilyen beavatkozást az épületen, noha az építési engedélyt 2012-ig meghosszabbították. Szakértők szerint az ingatlan állapota az állagmegóvás hiánya miatt romlott le.

Az elhanyagolt, romosodó műemlék épület néhány évvel ezelőtt, a Dacia vállalaton keresztül került a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány közvetett tulajdonába, miután egy magyar állami részvénytársaság, a Manevi Zrt. 2018-ban megvásárolta. A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány létrejöttéről szóló törvényt a magyar kormány kezdeményezésére 2020. július 3-án fogadta el az Országgyűlés. A jogszabályban foglalt előírás szerint az örökségvédelmi alapítvány feladata a közép-európai régió azon épületeinek és építményeinek megóvása, felújítása, fenntartása és megőrzése, amelyek nem részesülnek műemléki védelemben, és a magyar történelmi, kulturális örökséghez, hagyományhoz kötődnek.

Az elfogadott jogszabály előírásai szerint, az alapítvány ezeket az épületeket – közvetlenül vagy közvetetten – megszerzi, és biztosítja fennmaradásukat, valamint hozzáférhetőségüket. Gondoskodnia kell továbbá arról is, hogy oktatási, tudományos kutatási és építészeti tanulmányozási célokra megfelelő feltételek álljanak majd rendelkezésre. A törvény szerint az alapítvány önállóan gazdálkodik azzal a magyar állami vagyonnal, amelyet a Manevi Zrt. és a Comitatus-Energia Beruházási, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. törzsrészvényei biztosítanak.

A felújítás kezdetén közölték: az alapítvány professzionális szakmai partnerek bevonásával új funkciót kíván adni az egykori Pannónia szállodának, egyedülálló értékmentő fejlesztést hajtva végre. Az épület egykori funkciójának megfelelően, modern szállodaként nyitja meg majd kapuit az Inter Continental (IHG) Hotels & Resorts nemzetközi lánc Hotel Indigo márkája alatt, a Hotel & More Group magyar szállodamenedzsment-társaság üzemeltetésében – számolt be tavaly a magyar közmédia.

A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány korábbi tájékoztatása szerint az ingatlan közel harminc millió eurós beruházással újul meg, és a szálloda 62 szobával működik majd. Nagyméretű bálterem, több konferenciaterem, helyi és nemzetközi specialitásokat kínáló étterem és wellnessközpont is lesz benne.

A magyar szecessziós építészet szatmári ékköve

Az egykori Pannónia szálló a város egyik legismertebb és legértékesebb szecessziós stílusú műemlék épülete. Amint a romániai magyar lexikon műemlékes adatbankjában, Fetykó Amália Erika történeti összegzésében olvashatjuk: a városi elöljárók körében 1897-ben vetődött fel először a Vigadó és szálló építésének ötlete; a terv lelkes és kitartó támogatója az akkori polgármester, Hérmán Mihály (1895–1902) volt. Az elképzelésnek azonban ellenzői is akadtak, így a munkálatok megkezdése késlekedett.

kep
A szecessziós törtvonalas oromzat részlete

A város mindazonáltal már 1897-ben tervpályázatot hirdetett, amelyre tizenegy pályamű érkezett. A fő követelmény az volt, hogy az épület magyaros jelleget tükrözzön. A nyertes a „Szatmár város rajzolt címere” jeligéjű pályamű lett, amelyet Bálint Zoltán és Jámbor Lajos készített, és akik ebben az időben a magyar stílusú szecesszió úttörő építésze, Lechner Ödön munkáinak hatása alatt alkottak.

Az alapokat 1901-ben kezdték kiásni, és május 11-én helyezték el az épület alapkövét. Az építkezés 1902-ben fejeződött be – májusban már be is költözött a vendéglátóipari létesítményeket működtető bérlő.

Az épület homlokzata hűen tükrözi a kor kedvelt stílusának, a szecessziónak a jegyeit. A homlokzatot vízszintesen két párkány tagolja: az alsó modult a földszint alkotja, az impozáns főbejárattal; a középső rész az első és második emeletet fogja össze, a koronázópárkány fölött toronnyal kiemelt, törtvonalú oromfal emelkedik, amelynek középső részén virágformájú ablak található. Az épület függőlegesen kilenctengelyes tagolású.  A főhomlokzatot Zsolnay mázas kerámia díszítőelemek uralják: élénk színű virágok, indamotívumok, helyenként stilizált emberi és állati alakok. A szimmetrikusan megtervezett oromfalon helyezték el a város címerét is. Az épület tetőzete szintén mázas kerámiából készült, a sötét és világoskék lapok geometrikus mintát formáznak.

A szabálytalan téglalap alaprajzú épület déli részén, a főhomlokzaton nyíló bejárat eredetileg a kávéházba vezetett, ennek két oldalán voltak az átjárók a belső udvarba. Észak fele haladva, két előszobán át a nagy étterembe lehetett eljutni. A nyugati oldalon alakították ki a konyhát, és a hozzá tartozó mellékhelyiségeket, a keleti oldalon pedig a kisétterem és a különszoba helyezkedett el. Ezeket a helyiségeket mindkét oldalon egy-egy folyosó választotta el magától az étteremtől. Utóbbi északi felének központi részén emelvény állt, ennek két oldalán lépcsők vezettek át a cukrászdába és a két előcsarnokba, amelyeknek udvari kijárataik voltak. A cukrászdából ugyancsak észak fele haladva az előcsarnokba lehetett jutni, innen pedig átjárás volt a Vigadó előadótermébe. Kétoldalt két ruhatár volt, innen továbbmenve, az előadóterem két oldalán két folyosó vitt a művészszobákba. A melléképületek az együttes keleti és nyugati felén helyezkednek el. 

Az épületegyüttes három reprezentatív belső terét gazdagon díszítették. A legnagyobb ezen terek közül az egykori Vigadó előadóterme, ahol a mostani Dinu Lipatti Filharmónia működik.  A másik reprezentatív tér a szálloda étterme, amely változatlanul megőrizte funkcióját az évtizedek során, a harmadik pedig a kávéház, amit a későbbi Dacia szálloda recepciójára és egy üzlethelyiségre osztottak fel. 

A leglátványosabb belsőt az egykori Vigadó előadóterme kapta. A teret a déli, keleti és nyugati részen széles karzat veszi körül, amely alatt páholyok húzódnak. A terem központi részét négy hatalmas ötkaréjos árkád határolja minden oldalon, melyek masszív pillérkötegekre támaszkodnak. A terem centrális elrendezésű, középen, a legnagyobb térrészt stilizált álcsillagboltozattal fedték le. Az oldalfalakat szintén virágmotívumokkal díszítették.

Felújítják a filharmónia homlokzatát is

Kereskényi Gábortól, Szatmárnémeti polgármesterétől arról érdeklődtünk, hogy áll most a felújítási folyamat, milyen jellegű munkálatokat végeztek eddig, mikorra várható ezek befejezése, milyen a helyiek viszonyulása a felújításhoz. Az ingatlan sorsáról ugyanis sokat cikkeztek az elmúlt években, nem utolsósorban arról, hogy a közösség feszülten várta, hogy végre elkezdődjön a város ikonikus épületének restaurálása. 

A polgármester kiemelte: a szatmáriak számára az egykori Pannónia, későbbi Dacia szálló valóban szimbolikus épület, hozzátartozik a szatmári identitáshoz, és joggal tekintik a magyaros szecessziós építészet egyik gyöngyszemének. Felidézte: a restaurálás története 2016-ig nyúlik vissza; abban az évben ugyanis Szatmárra látogatott Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akinek elmondta: a közösség nagyon szeretné, ha megmenthetnék ezt az épületet. A szatmári társadalom tagjait számos emlék fűzi az egykori Pannóniához/Daciához, amelynek nagytermében megannyi közösségi, családi eseményt – keresztelőt, érettségi bankettet, esküvőt, művészbált tartottak az elmúlt évtizedekben.

A felújítási munkálatok 2023-ban kezdődtek el; amint Kereskényi Gábor elmondta, a folyamat kezdetén a kevésbé látványos, előkészítési, belső megerősítési munkák zajlottak; az alagsorból több száz köbméternyi építkezési törmeléket kellett kihordani. 

kep
Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor (középen) az építőtelepen is tájékozódott a munkálatokról (Fotó: KERESKÉNYI GÁBOR/FACEBOOK)

Tavaly már elkezdtek az épület külső homlokzatain is dolgozni, helyreállították a tetőszerkezetet, elvégezték a hidroizolációs munkákat, kicserélték a nyílászárókat. Az elöljáró megjegyezte: az épület A kategóriás műemlék, mindent a legnagyobb körültekintéssel, az eredeti állapotnak megfelelően kell helyreállítani, és ez így is történik. Mint hozzátette, az épületen rengeteg gyönyörű stukkódísz van – ezek helyreállítására, újrafestésére kifejezetten ehhez értő székelyföldi mesterembereket hívtak. Elmondta: mostanra már látszik az is, hogy a főhomlokzat milyen – az eredeti festéshez közel álló – grafitkék színt fog kapni. Jelenleg a belső terekben zajlik, igencsak jó ütemben a munka; a jövendőbeli működtető kérésére három mintaszoba kialakításán dolgoznak – részletezte a polgármester. Elmondta: várhatóan jövő tavaszra befejeződnek a munkálatok, addigra az új szállodának és étteremnek a tervek szerint funkcionálisnak kellene lennie. 

Kérdésünkre válaszolva az elöljáró megerősítette: az 1902-re befejezett szálloda az egykori Vigadóval egy épületegyüttest alkotott. Jelenleg a Dinu Lipatti Filharmónia működik a korábbi vigadóban; az újabb kori telekkönyvi rendezés nyomán külön ingatlanként szerepel, és a város tulajdonában van. Miután a szállodaépületet restaurálják, a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy ennek az épületnek a homlokzata sem maradhat felújítatlanul; román-magyar határ menti fejlesztésekre szánt uniós források segítségével el is kezdődtek a munkálatok.