Muszáj gyorslépésbe váltani, ha el akarjuk érni a buszt; a gyerek is belehúz, épp átérünk a még zölden villogó lámpán, amikor megbotlok, elejtem a jelmezt, kezemből kiesik a sütisdoboz, belőle kigurul az egyik rúd kekszszalámi, a busz meg kicsit kikerülve elhúz mellettünk. Reménytelen, hogy utolérjük. Kislányom szeme már teljesen kinyílt, tekintetében a pánikot látom; a jelmez sáros lett, de csak a külseje, anya, ez így úgy néz ki, mint a kekszszalámi, mondja, és valóban, az eredeti virslinek készült jelmez bebarnult, nem baj, felveszem inkább, azzal is időt spórolunk. A süti is csak kettétört, még mindig maradt egy ép rúd belőle. Kedvenc gyerekkori édességem volt a kekszszalámi: száraz, kemény kekszeket törtünk össze, vagy reszeltünk le, hozzákevertük a margarinos, kakaós, rumos masszához, aztán összegyúrtuk, rúd alakúra göngyöltük, és mielőtt teljesen kihűlt volna, mind megettük. A mostani különösen jóra sikerült, már nem kellett az adagokat kimérni, érzésre tettünk mindent bele, megérte az elmúlt hét évben gyakorolni.
A gyerek berohan az iskolába, én a megmaradt rúd sütivel felszállok a buszra. Gyomorgörcsöm van: könyvelőhöz megyek. Évente egyszer egy fél napom megy rá arra, hogy a könyvelőnek, akit havonta fizetek ezért, elmagyarázzam újból és újra, hogy a számlák sorrendiségében nincs eltérés, az adóhivatalnak befizetett összegekről a bizonylatok alátámasztják és igazolják, hogy törvénytisztelő polgára vagyok az országnak. Saját magam és az a velem utazók megnyutatása érdekében elküldök még egy sms-t a könyvelőnek, hogy úton vagyok, kell-e még vinnem valamilyen papírt magammal? Rögtön jön a válasz: az M42-es és L26-os nyomtatványokat is hozd magaddal. Farsang van, remélem, beöltöztél, egy szmájli kíséretében. Úgy érzem, megőrülök, tudtam, hogy lesz még valami titok, ami miatt nem tudjuk február végén se lezárni az előző évet. Megnézem a neten a nyomtatványokat, és természetesen, sejtésem beigazolódik: ahhoz, hogy ezeket beszerezzem, el kell mennem előbb egy központi adminisztrációs ügyfélszolgálatra, ahol nyitnak nekem egy kaput, amin keresztül majd eljutok az M42-es és L 26-os dokumentumokig. A fejem lüktet, úgy nézhetek ki, mint egy polip, hosszú, vörös csápokkal, és még be se kellett öltöznöm hozzá. Felnézek a telefonom képernyőjéből; egy zöld szemű tengerész néz rám mosolyogva, de határozott tekintettel. Mögötte istenek és mitológiai figurák sorakoznak fel: Apolló, Zeusz, Aphrodité. Mivel értetlenül nézek rájuk, előugrik a leleményes Odüsszeusz és nekem szegezi a kérdést: megkínálna kekszszalámival? Hamarosan megérkezem a központi hivatalba, leszállok a buszról, elüvöltöm magam. Meglepetésemre, gyorsan sorra kerülök; az ügyintéző hölgy kedvesen kimért, észreveszi kezemben a kekszszalámit, én a kis résen a bennünket elválasztó üveg alatt megkínálom őt; ő behúzza a rudat a többi okiratommal együtt, egyik kezével majszolni kezdi a szalámit, a másikkal pötyögi az adatokat. Egyszer csak rámnéz és megkérdezi: felhasználónévnek beírhatom, hogy kekszszalámi? Rábólintok, de a jelszó legyen 8 betűs, amiből 3 szám, egy karakter, és két kis-és nagybetű. Ezt már maga is eltudja intézni; 30 percen belül aktiválni tudja fiókját, mondja az ügyintéző, kinek fején pávatollat látok, ugyanolyan zöld színű szemmel a közepén, mint a tengerészé a buszon. A megmaradt fél rúd szalámit még azért visszapakolom a celofánba.
A friss élménytől bódultan érek fel a könyvelőhöz a harmadik emeletre. Csengetnem se kell, résnyire nyitott ajtó és a Boney M zenéje vár. Meg se lepődöm már azon, hogy mindenki be van öltözve: van indián főnök, kis gyufaárus lány, amerikai szépség, dühöngő bika, Van Gogh és Picasso ecset helyett telefonnal a kezükben, vannak szuperhősök, film- és popsztárok, és beszippant engem is ez a hatalmas karneváli forgatag, a könyvelőt nem találom, vagy nem ismerem fel, talán a Marylin Monroe lesz ő, odasirülök hozzá, mondom a kulcsszót: M42-es nyomtatvány, erre felnevet, ne legyek mimóza, nebántsvirág, ő az orchideát szereti, odébb lök, bele Einstein karjaiba, én a fél kekszszalámi rúddal egyensúlyozok, mire Einstein megszólal: „Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.”
