A busz nem várta meg Radut; annyira nem is bánta; otthon is csak a nyomorúság várja: a nagyanyja lábát fájlalja, visszeres; el kellene vinnie orvoshoz, de minek.
Elindul gyalog; de nincs nagy kedve sétálni, akkora a por és a gaz; minden elhagyatott. Még jó húsz perc van a kocsmáig, szomjas, az ajkait nyalja, de csak több port nyel. Leül egy kőre; régen kereszt is állt rajta, vasból volt, ezért szétszedték, és beadták a gyűjtőbe. Vettek belőle kólát és édes bort, az hat a leggyorsabban. Ginával mindig kijöttek a kereszthez, ha a szülők csomagot küldtek.
Oh, Gina, hol vagy, merre vagy?, érzi Radu Gina mosolyát, hallani véli nesztelen lépteit, biztos jönnie kell, hisz tizenhat éven keresztül mindig jött, és valahányszor sikerült hátulról megviccelnie őt, a semmiből előkerült, és ez volt a nap fénypontja, a cinkos összekacsintás, mosolyogtak, néha táncoltak is, annyira örültek egymásnak. Ő mindig féltette a lányt, fémet gyűjteni, guberálni nem volt leányálom. De más lehetőség a pénzkeresésre egyszerűen nem maradt sem a faluban, sem a környéken. Néha már loptak is: ha busszal eljutottak a legközelebbi városba, ami három óra volt, két átszállással, akkor az ottani élelmiszerüzlet, vagy a piac körül először kérgettek, aztán, ha nem sikerült sokat összekaparni, vagy ha a helyiek elkergették őket, akkor már nem maradt más hátra a lopáson kívül. De egyszer elkapták őket, jól megverték, megfenyegették, így azt követően csak guberáltak. A szerzett árut megmutatták Janinak és Banderasnak; ők kiválasztották, amire szükségük volt. Filléreket fizettek nekik, pedig előfordult, hogy tíz órán keresztül szedték össze a már nem működő vonatállomás környékéről a vasakat.
Radunak az az érzése, hogy már hallucinál, és Gina felbukkan nemsokára, és nem tűnt el, a jobb sípcsontjára se esett rá a nagy rozsdás vasdarab, és Jani elvitte az orvoshoz, aki fertőtlenítette a sebet, és nemsokára ott fekszenek a füvön, és ha elmegy egy eltévedt autó mellettük, akkor a felvert port letörlik egymás homlokáról, és hazamennek, az öregeket ellátják, és megvárják az estét, és elmennek a kocsmába, ahova odasereglik a falu összes embere, aki még két lábon jár, de Józsi, a tolószékes is, és minden olyan lesz, mint régen, amikor arról meséltek, ki milyen márkájú cipőt kapott Spanyolból, vagy Olaszból, és ha majd megrendezik egyszer a falunapokat, amikor mindenki végre hazajön pár napra, akkor ezekben a cipőkben fognak focizni, igen, két csapat lesz a nyugatiak és az igaziak. Most már tényleg hallucinál Radu, lefekszik a földre; ellenőrzés végett a jobb mutatóujját az orrához érinti; és érzi azt, tehát nem képzelődik. Itt van Gina, és beszélgetni kezd vele, és azt tervezik, hogy inkább mégis Madridba mennek, ott él Radu apja állítólag, autót políroz, az neki is menne, és meló után meginnának egy sört az ismeretlen apjával, akiből neki csak a szúrós szakálla ismerős. És Gina is ott lesz, pincérnőként dolgozik majd, és megbecsülik, a spanyol férfiak torreádorok, nem fogdossák a pincérnők fenekét, nincs szükségük rá.
Éles hang ébreszti fel Radut: gyere, mert nagyanyád vonyít, hogy milyen lelketlen vagy, megint otthagytad egyedül. Radu feláll, és beül a hatalmas fekete autóba. Most az egyszer nem kell fizetnie Banderasnak a fuvarért.
