Kollár Tibor – eredeti szakmáját tekintve pszichiáter – műemlékőrző friss és igen érdekes kutatási eredmény bemutatásával vezette fel a művészettörténeti és helytörténetei tanulmányokat közlő könyv témáját, hiszen Stephen Pow kutatását prezentálta a jelenlevőknek. Bár Szent László legendája nyomán az írásos források nagy részét már feldolgozták, célszerű lehet az írott források értelmezését megvizsgálni, ahogy azt Stephen Pow, a Calgary Egyetemen oktató kutató is tette. Tanulmánya az angolszász legendárium egyik legismertebb témájáról, Arthur király és a kerek asztal lovagjainak történetéről értekezik, különösen Sir Lancelot kilétéről, akit Szent Lászlóval tesz azonosíthatóvá. „Ezt, ha mi, magyarok mondjuk, akkor kacaj, nevetés kísérheti, hogy a nemzeti nagyságunkban már nem tudunk hová lenni, de Stephen Pow-nak nem lehetett hasonló elköteleződése. Szóval a 12. századi Franciaországban már ekkora kultusza volt Szent Lászlónak, hogy a kerek asztal lovagjai közé kerülhetett, bár igaz, azt sem tudjuk, hogy Arthur király valóban létezett-e” – hívja fel a figyelmet Kollár Tibor.
Weisz Attila művészettörténész a homoróddaróci templom és vár művészettörténeti feltárásait és általános művészeti környezetét elemezte tanulmányában, hiszen a közelmúltban újra felvetődött az épület helyreállítási ötlete és a történetéhez fűződő művészettörténeti kérdések. A tanulmánykötet témájához kapcsolódik a homoróddaróci emlékmű is, hiszen esetében sikerült olyan Szent László-legendaábrázolást beazonosítani, aminek létezését eddig a kutatók csak sejtették. A falfestmény létezését Kiss Lóránd bizonyította szondázó falkutatásai révén. Weisz Attila elmondta, a templom a néhai Szászföld keleti határán fekvő dél-erdélyi román kori bazilika kora gótikus elemekkel megjelenítve.
A művészettörténész a késő Árpád-kori építészet jellegére is kitért, hiszen számos Szent László-ábrázolás származik a 13. századból, ennek ellenére kultuszának virágkoráról sok adat nem maradt fenn az utókornak. „A Magyar Királyság központosítottabb állam volt, nem alakultak ki olyan politikailag nagyon különváló területek, mint mondjuk Franciaország vagy Itália esetében, ahol a különböző területeknek megvannak a maguk stiláris összefüggései. De itt is ki lehet mutatni regionális különbségeket, hiszen a kor divatja, műhelyei meghatározóak voltak, azaz a szomszédos falvak, városok követték egymást, kialakultak helyi dialektusok” – mutatott rá a legenda elterjedésének egyik lehetséges szempontjára. A lovagkirály-ábrázolások korabeli népszerűsége a Szent László-kultusz nagymértékű elterjedésének tényét igazolja, amelynek lehetnek már akár 13. század végi erdélyi példái is, hiszen a 11. század első felében már domináns ikonográfiai témává válik a Szent László-legendaciklus.
Weisz Attila másik fontos témára, a magyar szent királyokéra is rávilágított, hiszen az Árpád-kori Magyarországon szentté avatott királyokról nem nagyon található Európa művészetében példa olyan analógiákra, hogy ilyen sok ábrázolás legyen egy szentről. Van példa rá, amikor a három szent király egymás mellé van állítva, de ott is csak attribútumaik alapján ismerhetők fel. Mint említette, a kultusz helytörténeti kialakulásában fontos szempont, hogy Nagyváradon Szent László sírja zarándokhellyé vált. A váradi székesegyház hiánya képezi a király körül kialakult kultusz miértjeit és hogyanjait, hiszen a lényegi kérdések válaszai a székesegyházzal együtt pusztultak el.
Lupescu Radu történész a lovagkirály sikerét a magyarság hadakozásának vetületeiben látja, hiszen Magyarországnak mindig meghatározta a létezését a keletről érkező veszély elleni harc. „A besenyőtámadás veszélye egészen Szent László koráig fennállt, majd felváltották őket a kunok. A kerlési csata főszereplői is a besenyők voltak, de a mondák, a legendák már a kunokról szóltak. A kunok egészen az Anjou-korig, amikor ismét nagy kultusza volt Szent Lászlónak, ellenségek voltak” – magyarázta a történész. A kor eszméinek megfelelően a viszályok időszakát mindig a liturgikus tartalmú, szimbolikus ábrázolások követték, így nem lehet véletlen Szent László ábrázolásának a gyakorisága. Alakjával sok történés összemosódik a mondavilágban vagy akár a templomok freskóin. Ilyen a kerlési csata is, ahol inkább Salamon király volt a főszereplő, vagy ilyen a keresztes hadjáratok története is. Lupescu Radu tapasztalatai azt mutatják, hogy a krónikairodalomból összegyűjtött adatok nem egyeznek a falképek által ábrázoltak tartalmával, hiszen a történetekben bizonyos részletek másképp jelennek meg, ezért is lehet Szent László legendája annyira sokrétű.
Arról, hogy a lovagkirály alakja, hogy nőtte ki magát kultusszá, Weisz Attila prezentálta megfigyeléseit. A művészettörténész a legenda tömegekre gyakorolt hatását az ábrázolások módjában leli fel, hiszen Szent László gyakran valamilyen más szent alakkal van megjelenítve, összekapcsolódik más történetekkel, így szólítva meg a különböző rétegeket. „Leginkább hölgyeknek a legendájával társul a lovagkirály, például Antiókheai Szent Margit, vagy Alexandriai Szent Katalin legendáival. Szerintem egységben gondolkodtak az akkori megrendelők, valószínűleg több társadalmi réteget próbáltak megszólítani: a délceg keresztény lovagnak az ideáltípusa az ókeresztény mártírnőnek is az ideáltípusa” – emelte ki Weisz Attila.
A továbbiakban Kollár Tibor felkérte Lupescu Radut, hogy meséljen a Kolozsmonostor történetét feldolgozó tanulmányáról, amely friss publikációként jelent meg a kötetben. A történész témáját azzal indokolta, hogy bár szinte mindenki az óvárra gondol Kolozsvár nevét illetően, az első erődítmény mégis klasszikus Árpád-kori sáncvár volt, a bizonyos kolozsmonostori vár, ami feltehetően a nevét is adta a városnak. Az egykori vár kapcsán szakirodalmi betekintést Petru Iambor minimálisan fennmaradt hagyatéka biztosít, illetve a legutóbb megjelent publikációk Gál Ervinéktől, akik inkább a temető témáját dolgozták fel. A kolozsmonostori régészeti lelőhelyen találtakat azonban a mai napig nem dolgozták fel. Lupescu Radu szerint még mindig nem tisztázódott, hogy mit is találtak ott a régészek, különösen építészettörténeti szempontból. „Ott van egy erődítés, egy Árpád-kori település, többrendbeli temetők, és egy bencés monostor is. Nagyon sok minden van egymás hegyén-hátán, egymás mellett. Ezeket szét kellene választani, és ez nagyon nagy munka, és nagyon nehéz elvégezni, különösképpen úgy, hogy az említett hagyaték 20-30 százaléka maradt fenn” – magyarázta a történész, hogy mennyi lehetőséget rejt a hely.
A két szakember egyöntetűen a kötetben megjelenő tanulmányok közül a legérdekesebbeknek Emődi Tamás tanulmányait tartotta, amelyekben a bihari földvárról, a városi székesegyház régészeti feltárásainak a legújabb eredményeiről, illetve a székesegyházzal összefüggő középkori püspöki palotáról írt. Fontosnak tartották kiemelni Emődi Tamás remek érzékét és tehetségét ahhoz, hogy 19., 20. századinak kinéző épületből középkori csodát varázsoljon, hiszen legutóbb a bihari plébániatemplom alapjain sikerült fellelnie egy 11. századi, akkoriban nagynak számító bazilikát.
Végül Kollár Tibor kiemelte a beszélgetés visszatérő motívumát, a periféria kérdését, hiszen nem véletlen, hogy nagy kincseket gyakran eldugott, kis falvakban tárnak fel a szakemberek. A központi zónáktól távolabb eső területeken több műemlék maradt épen, mint nagyobb városokban, hiszen azok nem voltak annyira kitéve a történelem hányatott körülményeinek, mint a városközpontok. „A Szent László-legendák alkotásai szerencsés módon általában falusi templomokban maradtak fenn” – fejezte ki örömét Kollár Tibor.
A Szent László koronája című kötet az Iskola Alapítvány és a Kárpátok Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület közös gondozásában jelent meg, valamint a kötetsorozat harmadik kiadványa, amelyben eddig nem publikált tanulmányok jelennek meg. A sorozat 2021-ben megjelent első két kötete – Középkori művészet a Szamos mentén I. –II. – nemrég a Magyar Tudományos Akadémia Opus Mirabile díját nyerte el.
