A hír címét olvasva nekem is az ugrott be rögtön: micsoda szívtelen, faragatlan ember lehet az ilyen?! Aztán, végigolvasva az elöljáró nyilatkozatát, rá kellett jönnöm: semmi köze a medvés történethez. Azaz mégis: mindkettő rávilágít arra, hogy mennyi minden fonákul működik ebben az országban.
Az illető polgármester ugyanis, aki a horgászok által érzéstelenítés, altatás és egyáltalán állatorvos jelenléte nélkül horogra tűzött, szörnyű kínok között elpusztuló giliszták jogaiért szándékszik harcba szállni, lényegében ezzel csupán tiltakozni kíván bizonyos, fonák vagy betarthatatlan törvények, előírások ellen. Ilyen például az az agrárminiszteri rendelet, amely kimondja, hogy a disznóvágásokon kötelező módon jelen kell lennie egy állatorvosnak – holott sokszor egyetlen állatorvos lát el több falut, tehát képtelen eljutni minden karácsony előtti disznóvágásra. Ugyanazon rendelet szerint egy gazdaságban legtöbb öt sertést lehet tartani, függetlenül a koruktól, tehát ha a koca négynél többet ellik, akkor az már nem gazdaságnak, hanem mini farmnak minősül, és be kell jegyezni a Kereskedelmi Kamaránál. A rendelet ugyanakkor egyik esetben sem szabja meg, hogy milyen bírság róható ki azokra, akik az előírásoknak nem tesznek eleget.
Visszatérve az elgázolt medvére, a történtek kapcsán egy állatvédő egyesület képviselője kijelentette: meglátása szerint azért nem cselekedet senki, mert nem merte vállalni a felelősséget, egy esetleges bűnvádi iratcsomótól tartva – lévén, hogy a medve védett állat.
Márpedig – kívülállóként – én úgy gondolom, hogy az ilyen esetekre igenis meg kell(ene) legyen az egyértelmű forgatókönyv, amikor minden érintett fél – legyen az állatorvos, állatvédő egyesület, prefektusi hivatal vagy bárki/bármi – azonnal tudja, hogy a törvényes előírások szerint mit kell tennie. De lám, a minden területet érintő, a fentiekhez hasonló fonák rendeletek, az olykor túlzásokba eső korrupcióellenes harc, a törvény többféleképpen értelmezhető megfogalmazásai, a döntéshozó pozícióba került személyek hozzá nem értése azt eredményezte, hogy ez mégsem így van, ennélfogva az „állam”, mint olyan, nem működik. Se akkor, amikor fiatal lányok kérnek tőle segítséget, se akkor, amikor egy elgázolt vadat kell elaltatni vagy éppen megmenteni – s eldönteni, hogy a kettő közül melyik változat legyen. De nem csak ilyen konkrét, akár egyéninek, netán véletlenszerűnek mondható esetekben nem működik, hiszen ezek az esetek többéves folyamat eredményei. A medvegázolás (amelyből mindjárt másnap is volt egy halálos kimenetelű), az utóbbi időben egyre elszaporodó medvetámadások – az elmúlt hetekben két személyt téptek szét a medvék – nem egyik napról a másikra váltak problémává, hanem egy hosszú, szerteágazó folyamat következményei, egy olyan folyamaté, amelyet a hatalom látott, tudott róla, de nem foglalkozott vele érdemben és/vagy szakértelemmel. Így aztán nem csoda, ha túlszaporodtak a medvék, miközben az erdőirtások jelentősen elvettek életterükből és ennivalójuk is kevesebb lett. Nem csoda, hogy a medvék beszoktak a városi szeméttelepekre és hozzászoktak az emberi ételhez (nem utolsó sorban az ember közelségéhez), mert nem voltunk képesek ezeket a szemétládákat elkeríteni, elérhetetlenné tenni számukra. Sőt, mi is rászoktattuk őket a kenyérre, csokoládéra, édességre vagy ki tudja még mire, hiszen milyen cuki dolog etetni a macit, miközben egy jó szelfit készítünk vele. Mert igen, ilyenre is volt nem egy példa. Csakhát ahogyan a székely is mondja a viccben: a medve nem játék – vagy, ahogyan a Facebook-változat szól: az a medve, amelyik a kezedből eszik, a lábadból is fog.
Valahol itt tartunk hát ezzel a medve-helyzettel, amelyre most nem könnyű egyből, gyorsan, és ugyanakkor mindenkit megnyugtató megoldást találni. Főleg akkor nem, amikor egymásnak egészen ellentmondó – olykor szélsőséges – igényeket egyszerre kell kielégíteni, hiszen itt vannak az egyik oldalon az állatvédők, az ellentétes póluson a vadászok, harmadikon a jószágaikat, életüket féltő lakosok. És nem utolsó sorban még azok a személyek is, akik olyan tájegységeken élnek, ahol nincs medve, s a vadról elsőként az egykori estimesék előtt fogat mosó tévémaci jut eszükbe, miközben a távolból, a közösségi portálokon megosztott elfogult hírfoszlányokból próbálják összerakni a puzzle-t és megválaszolni a kérdést: akkor most kit kell védeni – az embert vagy a medvét? Holott a helyes megfogalmazás az: hogyan lehet megvédeni a medvét is, az embert is?
Sajnos azt hiszem, ez esetben kicsit elment már a vonat. Mint ahogy azt is hiszem, hogy a fentebb említett polgármester gilisztamentő egyesülete, ilyennemű tiltakozása sem fog olyan eredményre vezetni, hogy attól egyszeriből minden (vagy legalább valami…) megváltozzon, hiszen még ha el is indulna valami a jó irányba, ahhoz hosszú hónapok, évek kellenek.
Ennek ellenére, én támogatom ezt a giliszta-jogvédelmi egyletet. Mert ha jobban belegondolunk, hogyan tudna megvédeni egy állam egy embert vagy akár egy medvét, ha még egy gilisztát sem képes?