Léna néni nehéz eset: nem tud megbékélni azzal, hogy erre a sorsra jutott, és azt se tudja elfogadni, hogy egyre nehezebben mozog, és emiatt segítségre szorul, az ő segítségére, aki nem német, ráadásul egy másik, szegényebb országból származik, onnan, ahonnan csak rossz híreket hallani. Egyáltalán: Léna néni saját kiszolgáltatottságáért őt, a fizetett bejárónőt teszi felelőssé. Léna néni gyerekei egyre ritkábban látogatják őt, mert nekik is állandóan szemrehányást tesz: itthagytatok egy idegennel, morogja az orra alatt, sie ist eine Fremde, eine Ausländerin, és hosszan, kicsit teátrálisan kinéz ilyenkor az ablakon.
Ha tudna annyira németül, hogy Léna nénivel szót értsenek, elmondaná neki, hogy megérti őt, neki is meg kell tanulnia 40 fölött új életet kezdeni itt, az idegenben. A gyerekei az anyjával maradtak otthon, aki hasonlóan zsarnokoskodik unokái fölött, mint vele, egyetlen lányával: szíve összeszorul, ha az anyja jelentkezik be elsőként a skype-on: csak panaszkodik, hogy milyen nehéz a gyerekekkel, főleg a fiúval, aki nem akar tanulni, csak csavarog, bolyong a telepen egyedül késő estig, aztán beesik a lakásba, eszik, és behúzódik szótlanul az ágyába, és nyomogatja azt a kurva telefont, amit te küldtél neki még a nyáron. Neki ilyenkor a góc a torkában elkezd nőni, dagadni, rögtön szétfeszíti a nyakát, gombócként hömpölyög végig a monitor előtt, majd rágurul a képernyőre, tovább dagad, már alig látja anyja arcát, csak a hangját hallja, ahogyan káricsál, egyre ritmusosabb a zenéje, minden ötödik szó a nem bírom, nehéz, neked könnyű, csak az öregasszonyra főzöl, kapod a sok eurót, ne küldj nekem semmit, nem vagyok rád szorulva – csak a gombóc szét ne robbanjon, erre koncentrál, anyu, mennem kell, add a kis Klárát, ott már tavasz van, láttam a neten, a szomszéd Julika rakott fel fotókat.
Minden telefonhívás előtt szükségszerűen végigfuttatja magában a mantráit: ez volt a legjobb döntés, hogy idejött, külföldre dolgozni. Nem kitelepült, hanem külföldön vállalt munkát. így legalább annyit keres, hogy a férje 10 évvel ezelőtti öngyilkossága után megörökölt addóságot is törleszteni tudja, és még marad is kis pénze. Azt szokta csinálni, hogy egész hónapban nem költ semmit, szabadnapjain éppúgy bolyong, mint a fia, a közeli erdőben, vagy kimegy a Krokira, ami az ócskapiac ott, a német kisvárosban, és hosszan nézeget, keresgél, hogy mit vegyen majd a fizetéséből a gyerekeknek és az anyjának. Limiteket szab meg magának, max 120 eurót költhet, de akkor magának is vesz egy szép sálat. Ezek a szabadnapok tulajdonképpen újabb löketet adnak neki a túléléshez; néha megeszik egy kebabot is, a legjobb kebab egy török árusé, kér bele mindent, hagymát, csipőset, alles, megiszik hozzá egy colát, nem gondol közben semmire. Aztán visszagyalogol a házhoz, Léna nénihez, aki sokszor a függöny mögül lesi, mikor érkezik, aztán ha belép a házba, akkor úgy tesz, mintha észre se venné őt. Ő még nyer pár percet, nyújtja a szabadságát, de nem tart sokáig, hallja, hogy Katharina, Katharina, du bist spät dran, ő meg lázadásképpen felböfögi a kebabos colát, jövök, itt vagyok, nyugi. Eszébe jut, hogy otthon is ez ment mindig Kati, Kati, gyere már, adj egy felest, Kati, Kati, hol vagy már? Itt a vendég, szolgáld ki! mondta a főnök, a Jani, akié a kocsma, de övé a vegyes bolt is, és ő tölti újra a patronos üvegeket szódával. Úri dolga van Janinak, mert ő segélyt is kap, ő az egyik közmunkás a faluban, meghitelezi a felesek árát, húzza a strigulákat a nevek mellé, és ha megjött a többieknek a segély, azt be is gyűjti, mutatja az áthúzott vonalakat. A falubeliek nem kételkednek a számokban, odaadják Janinak a pénzt. Nem is nagyon akarnak ujjat húzni vele, hisz, ha baj van, csak ő tud fuvarozni a másik faluba orvoshoz. Amióta ez a rendszer van, senki nem kérdez semmit, csak fizet, és ugyanúgy magába roskadva iszik, míg teljesen üveges nem lesz a tekintete.
Ezt hagyta ott Kati, s ha ez eszébe jut, úgy érzi, ereje megsokszorozódik, bármit kibír. A faluban ő volt Jani cselédje, a boltban is dolgozott, a kocsmában is kiszolgált, elmosott, felmosott. Egy jó volt az egészben: a gyerekeivel ment haza, az anyja sokszor már aludt, ők hárman összekaccsintottak, volt, hogy bújócskáztak is, aztán egymáshoz bújva elaludtak.
Milyen klassz új sálad van, anya, szólal meg csengő hangján a skype-on Klárika, ő meg örül, hogy nem kapcsol be a kamera, így nem látja a kislánya a könnyeit. Jövő hétvégén hazamegyek, és neked adom, ha szeretnéd, most fáradt vagyok, nehéz napom volt, sokat emeltem Léna nénit, küldök egy tavaszi kikericset.
