Huszonegyedik századi felnőtt nőként már a gyermekek fogantatása előtt elkezdtem a gyermekvállalással és -neveléssel foglalkozó könyvek, honlapok, tematikus csoportok tanulmányozását. Az ideális korban történő teherbeesés, a várandóság különböző szakaszaival járó érzések, nehézségek és gondolatok, az elvégzendő vizsgálatok és szűrések, a pocaksimogatás közbeni éneklés, hangos felolvasás fontossága, a szülés megtervezésének apró mozzanatai, majd a szoptatások közti időintervallumok be(nem)tartása, később a megfelelő hónapban történő mozgásszervi fejlődések, a hozzátáplálási elvek és a bölcsi-/óvodaválasztás szempontjai mind-mind olyan témák, amelyeknek óriási mennyiségű irodalma van.
De ha nem is vetemedünk könyvvásárlásra vagy szakértőiweboldal-előfizetésre, ezrével találhatók olyan Facebook-csoportok, Instagram-influenszerek, ahol újabbnál újabb információdömpinggel találjuk szembe magunkat. És ezek még csak az én Y generációs forrásaim…
Közben pedig történik az élet, te nem azt érzed, amit a nagykönyvben írtak, nem úgy alakul a szülésed, ahogy eltervezted, s még a szoptatási guruk tanácsait megfogadva se jutsz el arra a szintre, amire márpedig el kellene, ha pontosan követted a megadott lépéseket. Hiába a sok bababarát recept és izgalmas tálalási mód, a kismanód nem szereti a párolt brokkolit és inkább éhségsztrájkba kezd, minthogy megegye a répapürét.
Ilyenkor bekapcsol az anyai vészjelződ, olvasod a szakirodalmat, s arra vetemedsz, hogy a tematikus csoportjaidban kérj szakértői véleményt, aztán éjszakákat nem alszol – s nem azért mert folyton felsír a babócád –, csak meggyőződsz, hogy valami nagyon nem stimmel, baj van a gyermekeddel. Vagy ami ennél is rosszabb: megfogalmazódik benned, hogy te bizony elrontottad. Rossz anya vagy.
Pedig öt-hat év távlatából már látod, mekkora hülye voltál, hogy nem hallgattál eléggé a saját megérzéseidre, nem azt nézted, hogy a kismanód szépen gyarapszik és vidáman fejlődik, hanem hagytad, hogy a sok megmondóember neked is megmondja: márpedig olyan, amit te éppen megélsz vagy tapasztalsz, nem is létezik.
Még szerencse, hogy a gyermekeddel együtt te is kinövöd ezeket a csoportokat. (Értsd: kilépsz, mert azt veszed észre, hogy csak felröhögsz, amikor egyik-másik csoporttag olyat kérdez, amit annó te kérdeztél (volna), a sok időmilliomos véleményvezér pedig hosszú hozzászólásban részletezi, mit és hogyan kell ezután csinálni, ha már ilyen helyzetbe keveredtél – ejnye-bejnye!
A rossz hír azonban az, hogy továbbra sem tanulsz a hibáidból, hiszen a következő mérföldkőnél ugyanúgy rákeresel a problémádra, újabb csoportokba kérsz felvételt, ahol szentül megfogadod, hogy a többi taggal együtt a kölcsönös tisztelet jegyében nem lesznek rosszmájú megjegyzéseid. Csak engedtessék belépned a csoportba, hogy láthasd, mások hogyan járnak el, amikor a tiédhez hasonló helyzetbe kerülnek.
Aztán ember legyen a talpán, aki az ilyen csoportok adminjaként időben le tud csapni a trollkodókra, az ironikus megjegyzésekre, s nem hagyja, hogy már-már a bántalmazásig fajuljanak a dolgok egy-egy kép vagy bejegyzés alatt.
Ki gondolná, hogy a tízórai tippeket egymással megosztó anyukák igazi vérszomjas ragadozókká tudnak válni, ha olyan szörnyűségnek titulált csemegét látnak az uzsisdobozról készült fényképen, amire ők maguk sose vetemednének?! (Bolti kifli, vásárolt keksz? Uramisten, megmérgezed a gyermeked!) Már-már szentségtörésnek minősül minden olyan étel, ami nem 100%-osan otthon készül, s nem szükséges minimum fél óra az elkészítéséhez.
Az ember lánya naivan azt gondolja, az ilyen tízóraitippeket gyűjtögető csoportba csupa jószívű sorstárs lép be, aki szívesen megosztja másokkal, hogy mit csomagolt aznap, hátha ötletet ad másnak is a rohanó hétköznapokra, ezzel megkönnyítve a kreatív és változatos uzsidobozok napi szintű feltöltését, s esetenként ő maga is meríthet majd mások ötleteiből.
Aztán beüt a rideg valóság, s rádöbbensz, hogy ez is újabb olyan csoport, ahol kikerülhetetlen, hogy egyesek a frusztráltságukat másokon vezessék le. Zéró tolerancia mindenkivel szemben, aki a tiéddel nem egyező elveket vall. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha csak egyszerűen továbbgörgetnénk az ilyen tartalmakat!
Bárcsak tudnánk egymást erősítő és támogató anyák lenni, hiszen kritikát, leintést, fejmosást kapunk eleget amúgy is! Csak görgess tovább, hagyd el a csoportot, ne bánts mást, ha nem tetszik, hiszen az LGT már jóval a Facebook-csoportok előtt megénekelte: mindenki másképp csinálja!