Az sem volt mindennapi esemény, hogy Bartók A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operáját ezúttal koncertformában hallhatta a közönség két nemzetközi hírű énekművész, Rinat Shaham (mezzoszoprán) és Bogdan Taloş (basszus) magyar nyelvű tolmácsolásában. A közérthetőség kedvvért, a román nyelvre fordított szövegkönyv a kivetítőkön volt olvasható. Az estnek Ion Storojenco, a hazai és az európai nagyvárosok egyik elismert fiatal csellóművésze is vendége volt, aki Haydn muzsikájának gondűző dallamaival meghódította a hallgatóságot. Az Egyetemiek Háza zsúfolásig megtelt hangversenytermében Rajna Martin hangulatokban és színekben gazdag vezényletével Haydn D-dúr csellóversenyének klasszikus szépségeit és Bartók Kékszakállújának mélyen megható lelki drámáját a közönség kitörő ovációval, szűnni nem akaró vastapssal fogadta.
Joseph Haydn (1732–1809) 2. D-dúr csellóversenye (Hob. VIIb:2) a szólóhangszer repertoárjának egyik legnépszerűbb darabja. A concerto sok ideig a cseh származású Antonín Kraft műveként szerepelt, aki egy ideig az Esterházy zenekar csellistája volt, zeneszerzést Haydnnal tanult, idővel pedig Bécs egyik igen ünnepelt csellóművészévé vált. Valószínű, hogy a versenymű komponálásakor a technikai kérdésekben Haydn éppen Kraft segítségét vette igénybe, ugyanis a mű maximálisan kihasználja a korabeli hangszer lehetőségeit, a különböző játékmódokat a magas és mély regiszterekben egyaránt. Haydn üde, csillogó muzsikájának varázsa mégis a dallamok szépségében, lélekgyógyító erejében rejlik. A hosszú zenekari bevezető elegánsan behízelgő dallama oly természetességgel halad előre, mint a hegyek között csörgedező tiszta vizű patak, majd néhány ütem után a szólóhangszer virtuóz csillogásával egyesülve szépsége kiteljesedik. Ion Storojenco tolmácsolásában a muzikalitás és a technikai bravúr, a zenekarral folytatott könnyed-játékos dialógusok és a színárnyalatok széles palettája már az első tételben megmutatkozott. Dalszerű foglalatban hangzanak el a szerenád sóhajos kérdései, a tétel végén a rövid kadencia szomorkás hangulatát a zárótétel népies ízű, könnyed-vidám-táncos szárnyalása űzi el. Igazi mestermű elegáns-stílusos előadásban, amelyben Rajna Martin a zenekari kíséretet biztos kézzel, precízen, árnyalt dinamikával simította a szólóhangszerhez. Ion Storojenco muzikális és virtuóz előadását a közönség kitörő tapssal jutalmazta. A ráadásként játszott Hindemith 3. Csellószonáta (op.25) 3. tételével Storojenco a modern hangzásvilág meglepetésekben gazdag érzelem- és színárnyalataival kápráztatta el a közönséget.
A 20. század elején nemcsak az európai irodalomban, hanem a képzőművészetekben és a zenében is elhatalmasodott az elmagányosodó életérzés ábrázolása. Bartók Béla (1881-1945) A kékszakállú herceg vára című egyetlen egyfelvonásos operájának szövegkönyvét Balázs Béla ebben a világfájdalmas hangulatban, az ófrancia Kékszakállú-monda anyagára támaszkodva, a magyar népballadai hagyományok szellemében írta. Bartók zenéje olyannyira a szövegkönyv diktálta magyar balladai- népzenei alapokra épül, hogy a Kékszakállút más nyelven előadni elképzelhetetlen és nem is érdemes, hiszen a dallam csakis a magyar nyelv törvényeit, természetes lejtését, ritmusát és hangsúlyait követő szöveggel egységben közvetítheti hűen a két szereplő között zajló lelki párbaj pattanásig fokozódó drámai feszültségeit. Judit szerepében Rinat Shaham mezzoszopránt hallottuk. Habár magyar szövegkiejtése nem volt mindig érthető, de érezte a szavak mögött rejlő drámaiságot, öblös, telt hangjával a lélekhullámzások feszültségeire összpontosított. Bogdan Taloş kiváló Kékszakállúnak bizonyult. Szerepének tömör megszólalásait szép tónusú basszus hangjának magabiztos magasságai és mélységei, jól érthető szövegkiejtése, mondanivalójához illő hol esdeklő, haragos, hol szerelmesen féltő vagy drámaian határozott előadásmód jellemezte. Rajna Martin vezényletével a zenekar csúcsformában muzsikált, a fiatal karmester intencióit hűen követve, a színekben tobzódó lélekábrázolás rendkívül szuggesztív tablóit valósította meg, katartikus élményt nyújtva a közönségnek.
A cselekmény helyszíne szimbolikus, mivel a Kékszakállú vára valójában a herceg lelkének szimbóluma, amelyben kulcsra zárt hét ajtó mögött őrzi lelke mélyének legféltettebb titkait. A misztériumjáték prológjában a regös (Gedő Zsolt) prózában hívogatja az urakat, asszonyságokat: „Zene szól, a láng ég, / Kezdődjön a játék”. Nem csoda, hogy suttogásig visszafogott hangjában feszültség izzik, hiszen a beígért „játék” valójában a lélek drámáját vetíti előre, amelyben a férfilélek rejtelmeibe lépő szerelmes nő csak úgy vihetne fényt és boldogságot a Kékszakállú magányos életébe, ha női kíváncsiságát legyőzve, kérdések nélkül szeret(het)né őt. Judit mindenáron meg akarja ismerni a férfilélek rejtekeit, hiába óvja, inti a vár ura, minden ajtót fel akar nyitni, egyre határozottabban követeli a kulcsokat. Az ajtók mögött kínzókamra, fegyvertár, mérhetetlen kincsek, csodálatos virágos kert földje, de minden vérrel áztatott. A cselekmény a csúcsponthoz érkezik, amikor kitárul az ötödik ajtó, és fény ragyogja be a várat, a Kékszakállú tágas birodalmát. Judit a csodálattól halkan rebegi: „Szép és nagy a te országod!” Döbbenetes pillanat! Itt még menthető lehetne a férfi és nő közötti kapcsolat, hiszen Kékszakállú csókkal, szerelemmel várja asszonyát. De Judit hajthatatlan, az utolsó két kulcsot is követeli, a teljes igazságot akarja. A könnyek tava után az utolsó, a hetedik ajtó is kinyílik, ahonnan a régen szeretett „százszor szép” asszonyok hódolva közelednek „a legszebbik” felé, hogy örökre átlépjék vele a hetedik ajtó küszöbét, a szerelem és a lélek halálának birodalmát. Juditra és Kékszakállúra az örök éjszaka magánya vár. Megrendítő mű, amelyben Bartók fantáziavilága, káprázatos szuggesztív lélekábrázolása, sziporkázó szín-, hangzás- és érzésskálán hullámzó zenéje magasba emel, és mélybe taszít.
