A legjobban persze a decembert kezdte/kezdték várni, hiszen olyan sok varázslatos dolog történik ilyenkor, s a tavalyi emlékek még elevenen élnek bennü(n)k.
Az adventi naptár első néhány fiókocskájában rejtőző feladatok és apró finomságok után elérkezett a várva-várt Mikulás nap.
Reggel Mikulás-váró dallal ébredtek, előkészítették a kipucolt csizmák mellé a piros sapkás csemegéjét – persze szigorún mikulásos csészében a tejet, mikulásos tányéron a kekszet –, s vidáman indultak az oviba.
Nagy volt aztán az öröm este, amikor a csizmákból kandikáló ajándékokat meglátták. A Mikulás ugyanis igencsak jól megértette a levelükből, hogy Matyi egy menőbb – s remélhetőleg kevésbé büdösödő kapuskesztyűt –, Panna pedig egy babahordozó bicajülést kért a nagyszakállútól. Ott voltak kinek-kinek a csizmájában egy-egy kis virgács kíséretében. Nem igazán rendültek meg ezek láttán, sőt Panna ott is hagyta a csizmájában. Pedig bizton állíthatom, hogy nem véletlenül került éppen az ő kis csizmájukba.
Későre járt már az idő, s úgyis a Mikulás éjszakája következett, ezért úgy döntöttünk, hogy maradhatnak a lábbelik az ajtóban, ki tudja, lehet kissé szenilis vagy szeleburdi a Miku, s a visszaúton is potyogtat majd valamit, ha meglátja, hogy üresek a lábbelik. (Elárulom, mindezek mögött komoly stratégiai cselszövés állt, abban reménykedtem ugyanis, hogy ha reggelre újra jár a Mikulás, könnyebben megy majd az ébredés, ébresztés, nem kell őket annyit noszogatni, s hátha Hiszti Manó is meglapul valahol a szekrény tetején.)
Így is történt. Amikor meghallották, hogy újra járt a Mikulás, vidáman kipattantak az ágyból, kérlelés nélkül felöltöztek, s rohantak le megnézni az újabb meglepetést. Az elmaradhatatlan karácsonyi pufi zoknik pedig ott várták a manókat a csizmákban.
Azt már mondanom sem kell, hogy így aztán újra lelkes, vidám ovibaindulásunk sikeredett. Köszönet neked, 2023-as huncut Mikulásunk!
